magyar világos sör
A 'Balatoni Világos' márkanév generációk életét kötötte össze a népsör fogalmával, ma már mégis erősen anakronisztikusan hat, ugyanis a Kanizsai Sörgyár, ahol annak idején gyártották, 1999-ben bezárt, és a Dreher, ami megvásárolta (hogy aztán bezárja), ugyan továbbvitt néhány kanizsai márkát Kőbányán, a Balatoni nem került ezek közé - egészen 2008-ig, amikor a kereskedelmi láncok saját szarsörmárka iránti igénye olyan magasra nem nőtt, hogy a Lidl nem bírt ellenállni a kísértésnek, és régvolt márkát fényeztetett újjá. De az is lehet, hogy a Dreher ötlete volt, rejtély. Mindenesetre tény, hogy a BV eredetileg sem volt a sörgasztronómia csúcsa a maga kukoricagrízes-cukros-ötszázalékos valójában, az új kiadás első blikkre még ezt is bőven alul szándékozik múlni a maga friss, kukoricagrízes-nyerskupakos-háromszázalékos valójában.
Igazából egyetlen dolog van csak, ami egyértelműen az új Balatoni Világos javára szól, mégpedig a bárgyúan retrónak szánt, de helyette kellemesen bukolikusra sikerült címke, ami a hatvanas éveket idéző virtuozitással egyensúlyoz a szocreál és a modern határán, hogy aztán a körbefutó Arial-szerű betűkkel szedett tájékoztató csákányozza meg az egyensúlyt. Még jó, hogy mint minden nyolcvanforintos szarsörön, itt is a hatos betűméret a standard - de a 'Könnyed, lágy íz' önmeghatározás már minden jóindulatunk ellenére is kioltja a komolyan vétel szándékának leghalványabb szikráját is.
Pedig a Balatoni Világos kapcsán a KK leginkább önmagával viaskodik, minthogy korábbi, elképzelhetetlenül elrettentő emlékei nyomán már többször elhatározta, hogy többé nem nyúl olcsó szupermarketsörhöz, de olyan ziccereket, mint mai sörünk, egyszerűen nem lehet kihagyni. Csak ez semmivel nem teszi kecsegtetőbbé az előre látható, már jól ismert kulináris sokkot, de mint ahogy általános iskolai védőoltásoknál is hazudni szokás: bátraké a szerencse.
Szagra ugyanaz a pállott, kukoricaalapú, savanyú moslékpára jelenik meg a Balatoni Világosban, mint amit hasonszőrű polctársai szoktak produkálni, és ami a beharangozóval ellentétben se nem könnyed, se nem lágy, ellenben émelyítően béna. Ízre már jobban érvényesül a gyártói szándék, a vizesen savanyú alapíz igazából könnyen kezelhető volna, legalábbis amennyiben a KK nem kóstolt volna már sok tucat sok nagyságrenddel ihatóbb sört, mert így nehéz eltekinteni a penetráns kukoricagrízíztől, ami olyan tökéletesen háttérbe szorít minden más ízt, amiknek egy sörben elméletileg jelen kellene lenni, hogy komolyan elgndolkoztató, nem csak véletlenül írták-e az árpamalátát a gríz elé az összetevők felsorolásában. Malátás él ugyanis csak nyomokban feslik fel az egységes szennyfüggöny mögül, ott is csak zárójelbe tett utaláként a Drehertől, amiben akrosztikonként elrejtik, milyen ízek jellemeznek egy valódi sört. Bár ha ez is lett volna az eredeti szándék, ami, valljuk be, rendkívül meglepő lenne, akkor sem sikerült a konspiráció tökéletesre, ugyanis az úgynevezett komló, amiről az alsó polcban ritkán könnyú elhinni, hogy hallottak, még utalásszinten is hiányzik az összképből. Egyszerűen nincs, se komlóíz, se komlókivonatíz, se semmi, amire rá lehetne fogni, hogy emlékeztetne az ominózus növény sörbeli megnyilvánulásaira. Talán a végén egy lehelletnyi, de az lehet, hogy csak kukoricaalapú hallucináció volt.
Konklúziónak nincs mit az élményhez hozzáfűzni, minden kortya magáért beszél. De a címke megér plusz fél pontot.
Alkoholtartalom: 3 V/V %
2008. 08. 26.
