magyar ale
Egyszer csak bekövetkezett az, ami már évek óta húzódott, pedig elég régóta lehetett rá számítani: megjelent az első nagyüzemi magyar IPA – mégpedig a Sopronitól. Nem nagy meglepetés, hiszen hagyományosan ez a gyár hajlamos inkább előrukkolni komplett újításokkal (szemben a reménytelen Borsodival, a vegetáló Péccsel és a meglévő termékek hackelgetéséig jutó Dreherrel). Ez pedig érezhető szintlépés, hiszen az elmúlt hat-hét év kézművessör-forradalmára a nagy gyárak sokáig inkább csak hallgatással reagáltak, majd utóbb, főként a Dreher révén, amolyan gmk-s fejlesztésekkel igyekeztek a meglévő alapanyagokból, eljárásokból és rutinokból valami kortársabb ízűt kicsiholni. Ennek a folyamatnak volt eddig zászlóshajója a Dreher Hidegkomlós, ami egyúttal az egyetlen komolyabb eszközbefektetést is jelezte. A Soproni viszont most egy sokkal markánsabb lépést tett, elszakadt a jó öreg világoslagersör-univerzumtól, és – legalábbis az szavak szintjén – egy az egyben felvállalta egy nemzetközi sztárstílus zászlóra tűzését, azzal az IPA-val mint stílussal, ami a hetvenes évek óta világszerte megbízható indikátora a váltásnak a megszokásalapútól az élményalapú sörözés felé. A lépéshez társuló marketingüzenet egyértelműbb nem is lehetne: nagybetűkkel felírjuk a hívószót azoknak, akik láttak már újhullámos söröket – india pale ale!!! –, minden más fronton pedig igyekszünk a lehető legintenzívebben nyugtatni azokat, akik félnek az ilyen gyanús, idegenszívű újítgatásoktól. Eleve a választott terméknév, az Óvatos Duhaj olyan magas szintjeit nyaldossa a szorongásmenedzsmentnek, amire talán az 1990-es MDF-féle „nyugodt erő” óta nem volt példa a magyar üzenetipar-történelemben.
A megjelenés máskülönben kellemes, míg a félliteres palackon sima sopronis kupak van, a hátoldalon már a szokásos magyar szintnél mindenképp jóval informatívabb címke, szorosan követve a Dreher tavaly bevezetett pszeudogourmet skáláit („keserűség 3/5, aromaintenzitás 5/5, testesség 3/5”), és még egy rövid kis bekezdésnyi IPA-történetet is ismertetve. Felbontva és kitöltve opálos, csokoládébarna beütésű borostyán sörrel találkozunk (talán ez az első eset a rendszerváltás óta, hogy egy nagyüzemi magyar sörgyár elő mert jönni egy NEM ÁTTETSZŐ sörrel), habja ujjnyi, tartós és halványbézs. Ja és ami bizonyára kiemelt érdeklődésre tart számot: szemben pl. a Soproni A.P.A. nevű bizarr tavalyi kísérlettel, az Óvatos Duhajban nincs kukorica, a szokványos összetevők listáját csak a „komlókivonat” tétel bővíti.
Illatát frissen gyantás, aromás komló dominálja, a szokásosabb fajták közül (de konkrét típust a KK persze most sem ismer fel), mellette hangsúlyos fruttis vonulat és vékony malátás háttér sorakozik, a keksz/crystal-vonal felől. A korty vékony, kicsit ásványvizes hangulatú, amit az elsőre megbújó, de ivás közben határozottan felpezsgő szénsav is erősít. Ízét citrusos, gyümölcsös, de nem túl intenzív vagy jól artikulálódó komló indítja, inkább csak könnyed aromásságként, mint markáns ízélményként megjelenve. Mögötte a maláta kicsit lisztes és pilsenis hangulatú, távolabb attól az IPA-ideáltól, amit a nemzetközi és kisüzemi mezőnyön edződve várnánk – igaz, érezhetően jelen van némi ale-esebb hangulat is, halványan olajosmagvas, diós lecsengéssel
Lecsengésében újra a komló kerül előtérbe, most épp valamilyen kontinentális (pl. styrian golding) és valamilyen hétköznapibb amerikai fajta keverékét feltételezzük, de igazából továbbra sincs fogalmunk róla, mit forralnak bele. A zárása mindenesetre egészen olyan mint a citrával készülő Dreher Hidegkomlósnak, mínusz kukorica – de igazság szerint az Óvatos Duhajra úgy általában is igaz, hogy a dreheres ötlet és irány komolyabban vett, autentikusabb továbbgondolás. Csehországban például azok a kisebb és regionális főzdék szoktak ilyesféle ipát főzni, amik egyébként teljes mértékben lagerben gondolkoznak; például a Primátor.
Minden lageres hangulateleme és kockázatkerülése ellenére egyértelmű, hogy az Óvatos Duhaj lett magasan a legkomlósabb, legszabványszerűbben újhullámos nagyüzemi magyar sör. Tisztességes próbálkozás, amit csak azért nem értékelünk magasabbra (noha korábban pontoztunk már feljebb is ennél érdektelenebb söröket), mert egy annyira gigantikusan, kimondhatatlanul túltelített típusban jelent meg, ráadásul ultrakésőn, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk pátoszos örömmel fogadni. Ha feltétlenül IPA-ként akarjuk értékelni, akkor a malátás vonal nyomán inkább angolos, mint amerikai, de a legegyértelműbben azért mégiscsak a közép-európaiság ütközik ki rajta.
Alkoholtartalom: 4,8 V/V %
2017. 03. 23.
