cseh világos sör
Nehéz objektíven értékelni a modern kor sörfogalmának alapítóját, a pilseni sörgyár világhíres 1842-es világosának leszármazottját; főleg ha az ember birtokában van annak a szerencsének, hogy kóstolta azt frissen főzött és csapolt formájában is, ide meg a palackba zárt és halálra utaztatott verzióról kényszerül önnön elhatározása által értekezni.
Merthogy az alaphelyzet mindenképpen kísértetiesen olyan, mintha egy 1:1-fényképen néznénk a párizsi SI-méteretalont, a kezünkben egy asztaloscolstokkal, bár ennyire azért nem vészes a helyzet.
Ugyanis az itthonra importált félliteres Pilsner is magában hordozza az írmagvát az eredeti, ideálisan komlókeserű, kiegyensúlyozott és tökéletes sörnek, de az is tény, hogy a palackozás és szállítás nagyságrendeket ront rajta; esetenként káposztás utóízzel ajándékozva azt meg (zöld íz, hogyne). Az pedig kétes dicsőség, hogy képes felidézni az eredetit (bár hendikep ahhoz a kevés sörfajtához képest, amelynek épphogy az üveges verziója az autentikusabb), mert ahhoz egy már említett fénykép is elég. Mindenesetre vegyük figyelembe, hogy a kritikus hangvétel nem a sör abszolútértékbe tett hibásságának szól, hanem csupán az eredeti énjétől való különbségnek; ugyanis még így is, és ezt nem lehet eleget hangsúlyozni, nagyságrendekkel jobb, nemhogy a teljes magyar piacnál, de még a külföld elsöprő többségénél is.
Ezt valamelyest ellensúlyozza az a gusztustalan globalizációs kézjegy, amivel a tulajdonos SAB próbálja nyomatni világszerte a Pilsnert; az, hogy már Csehországban is alig látni a Plzeňský Prazdroj-logót, az, hogy még Prágában is kb. kétszer annyiba kerül, mint a többi, szintén hazai sör, pusztán azért, hogy megmaradhasson az elitista imázs, az, hogy felmerülhet a kérdés, hogy direkt romlik a többi világos SAB-birtok sör, hogy fennmaradhasson a Prazdoj primátusa, és még hosszasan folytathatnánk a sort.
Egy áldozattal állunk szemben, tehetetlenül.
Alkoholtartalom: 4,4 V/V%
2007. 02. 28.