osztrák világos sör
Magyar vonatkozásban rendkívül vicces sör a Kapsreiter, ugyanis dacára, hogy nem is forgalmazzák nálunk, szerte az országban (főként az Észak-Dunántúlon és Budapesten) bőven láthatunk Kapsreiter-logós/árlapos/elnevezésű kocsmát. Ennek oka leginkább az, hogy volt egyszer egy tiszavirágéletű sörgyár, a komáromi, ami teljes tizenöt évnyi működésének egy jelentős szakaszában az Amstel-konszern birtoka volt – és azt ugyan a KK nem tudja, hogy ebből hogyan következő módon, de mindenesetre licencben gyártották a Kapsreitert is, egy darabig, annak rendje-módja szerint értékesítő, brandépítő kocsmákat beszervezve. Ez aztán, vagy a bezárással, vagy már előtte, de valahogy véget ért (és ennek tisztásában blogunk ezúton is várja az informatív kommenteket, ugyanis az internet meglehetősen szűkmarkú mind a Komáromi Sörgyár, mind a Kapsreiter magyarországi flörtjét illetően), és a Kapsreiter visszaköltözött a Lajta távolabbik felére..
De számunkra most nem is ez, hanem a végeredmény az érdekes: a márka, mégha egyre fakuló módon is, de bedolgozta magát a tematikus magyar köztudatba, a maga kedvesen rurális labanc dizájnjával, és az ezáltal sugárzott 1998-as kisgazda életérzéssel, Mátészalkán Torgyán József integet. Bár a Landbier Hell, amennyire a mérsékelten bőbeszédű honlapról kiderül, meglehetősen alapsörnek számít (és a Billában is csak 1,30 volt), mégis egészen a csatosüvegességig vitte (plusz 36 cent), saját dombornyomott üveg, nyak-, hát-, mellcímke. Biztos ezt akarták kiparodizálni a monori Ilzernél a Superiorral.
Felpattintva a bőven emlegetett csatot, igazából beigazolódnak a KK agrárbukolikus előérzetei (amit persze maga a ‘Landbier’ elnevezés is meglehetősen szájbarág), és olyan kerek, malátás világossörrel találkozik szembe, ami mellől nehéz nem egy szalonnázó, tömött bajszú parasztra gondolni, a nehéz verandai faasztal mellett sörözve, csak kivételesen nem a Kiskunságban, hanem valahol Felső-Ausztriában. Ízben és közvetített életérzésben (lábjegyzet: sörmarketingesek remélhetőleg nem olvassák ezt a blogot, de ha ne adj’Isten mégis, hadd szögezzem le a kedvükért: az ilyetén közvetített életérzés_nem_azt jelenti, amit mondjuk a Dreher vagy az Arany Ászok különféle, reklámkampányokban és ‘fiatalosnak’, ‘dinamikusnak’ szánt redizájnokban való, khm, brandingje) leginkább talán a magyar söripar közkedvelt búvópatakjához, a Soproni Kinizsihez hasonlítható: a fent már kifejtett, századeleji utánérzésű íz/aromahangulatot telt, klasszikus ászokolt profil hordozza, amiben igazából nincsen semmi különösebben virtuóz vagy egyéni, mégis kellemes inni és abszolút megelégedéssel hozza azt, amit a sörnomenklaturális középosztálytól elvárnánk úgy általában, közép-európai hangolásban pedig különösen.
Alkoholtartalom: 5,3 V/V %
2008. 10. 06.
