osztrák világos sör
Mai posztjával a KK-nak elsősorban a Nyugat-irigység felpiszkálása a célja, azé a buta kis keleties érzésé, amit leginkább a már-már ikonná nemesedett Németh Miklós - Gorenje - Mariahilfer fogalomkör jellemez, és amit naívabb, a szívmelengető lózungok iránt különösen fogékonyak egyazon intenzitással láttak veszve '89-ben, '04-ben és '07-ben is. Természetesen ennek megcáfolására rengeteg lehetőség adott, most leginkább a fogyasztási kultúra és az általa indikált termékbőséget emelnénk ki, aktualitása okán. Tesszük mindezeket egy Paracelsus Zwickl birtokában, a salzburgi Stiegltől, ami, mit ad Isten, pont egy olyan sörtípust képvisel, aminek Magyarországon nyoma sincs: az úgynevezett Kellerbiert, vagy más néven Zwickelt, a német nyelvterületen egy-két évtizede felélesztett, enyhén historizáló célú modellt, melynek lényege az, hogy a lagersört szűretlenül, élesztősen palackozzák, ahogy az ászokpincékben a hordóból kijön (Kellerbier, ugye).
Ezt az alapmodellt, ami önmagában még nem túl nagy unikum, a Stiegl azonban továbbsrófolta egy még mindig nem nagy, de valamivel azért nagyobb unikummá, és az egész pincesör-témát egyrészt csak osztrák hozzávalókból (figyelem: váratlan párhuzam a Szebeni Ászokkal!!), másrészt csak ellenőrzött biogazdaságok igénybe vételével vitelezték ki, a háttérben összefolyik Jörg Haider és Eva Glawischnig könnye. Megfelelően a típusnak, meg az általa az üzleti siker érdekében képviselendő életérzésnek, a Paracelsus Zwickl (igen, éltesebb olvasóinknak lehet ismerős a név magyar sörről is, nem mintha bármi közös lenne a két termékben, a jól csengő "A sör valódi isteni orvosság" idézetet jegyző közkedvelt svájci tudóson kívül) konzervatívnak és historizálónak szánt dizájnt visel, a tűrhetőbb fajtából, különösebb extravaganciák nélkül - bár a stilizált Stiegl-zsinórosviaszpecsét már erős túlzásnak tűnik. A hátcímkén felrajzolt, lépcsőalakúra vágott vonalkód (logó, ugye) viszont elképzelhetetlenül vicces, már-már azt a képzetet kelti, hogy vannak eredeti, fantáziadús megoldások a tömegpíáron innen is.
Ízre kapásból meglehetősen erős különbséget mutat a hagyományos, leszűrt lagerekkel szemben (azt remélhetőleg senki nem gondolja, hogy a Bio-irgendetwas bármekkora ízfokozó hatással is bírna), amit, bár ez bántóan bárgyú megállapítás, leginkább élesztős felhangnak lehetne nevezni, és ami meglepő módon még a kamuklasszikus címkét meghaladva is sikerrel kelti a régiesség benyomását, azaz a sörmarketingnek érdemes komolyan elgondolkodni a formai és a tartalmi újítások fontossági sorrendjén. Illetve dehogyis érdemes, amíg az ilyesmi csak pár KK-szerű csokkert foglalkoztat, addig bőven elég félévente új címkét rakni az Arany Ászokra. Visszatérve az íz-témához: az ilyesféle élesztős lagereket borzasztó nehéz leírni, a szokásos alapízeken felül elsőre talán enyhe, szórt savanykásság, testben viszont tojássárgájás (?), sűrű hatású, megfoghatatlan jegyek tűnnek fel, amik furcsamód mégsem bántóak, inkább a már említett középkorias kényszerképzetet erősítik. Persze ez inkább kategóriavonás, mintsem egyéni, a KK például, bár erről természetszerűen nem írt, a Rotburger helyben beszerezni sikerült szúretlen világosában egészen hasonló jegyeket tapasztalt, már amennyire emlékszik - csakhát ennyiben kimerül a magyar Kellerbier-ipar, márpedig a nemhivatalos, kisszériás házitermék-értékesítés nem az a kimondott tökéletes referenciaalap.
Alkoholtartalom: 5 V/V %
2008. 10. 07.
