német szűretlen világos búzasör
Néhány hónapja volt szerencsénk megismerkedni a Schneider Aventinus nevű német barna búzabaksörrel, amit, kategóriájához méltő módon, némiképp extrémen nyílt csak lehetőségünk beszerezni: a bécsi Bier Beisl drága és pici hűtője közvetítésével. Minthogy igen meggyőzően bizonyította jóságát, megfelelően örültünk, hogy mindannyiunk barátja, a Pécsi Sörfőzde, forgalmazza a márka alapváltozatát, a Schneider Weissét is - pontosabban csak örültünk volna, ugyanis, a honlapon való dicsőséges szerepelteté dacára, boltban ekkor még nem láttunk egy huncut darabot sem belőle. Aztán egy kellemes, trópusias szeptemberi estén, amikor mit sem sejtve betértünk vizet venni a Madách téri Rotschildba, egyszer csak ott ül a polcon, mintha mindig is ott lett volna. Ettől megfelelően boldogok is lettünk, hogy utána két hónapig érjen friss beruházásként a KK hűtőbeli várólistáján, míg csak a mai nappal a publikum elé nem tárjuk.
A fenti, viszolyogtatóan szervilis rajongásnak a már említett Aventinus az egyik alapja, a másik pedig a Nagy Ötszázas Sörlista hasonló hozzáállása, amit magára valamit is adó sörblogként azonnal utázozni éreztünk szükségesnek (a könyvben ugyanis a Schneider & Sohn-művek szinte mindegyik terméke szerepel különféle variábilis benyalások közé kötve). Külsőre egyébként is elég nehéz lenne bármibe is belekötni, a konzervatív és a dinamikus dizájn pofás, jóértelembenvettnémetes ízlésű példája. A kupak arany-kék kombinációja talán egy kicsit már el van tévedve, de ez minden. Ilyen ígéretes - és hosszan várt - sörnél viszont blogunknak nincs általában kedve többet szőrözni a felesleges karakterszaporítással (ami egyébként jó dolog, mert úgy lehet vele a tükör előtt pózolni, mintha komoly blogírók lennénk), így rövid úton az ízés részre térünk inkább át.
Miután tizenöt-húsz perces türelemjátékkal végre kitöltöttük a virtigli búzasör módjára habzó SW-t, elsőként a színe tűnhet fel: az Edelweiss - Szalon-kurzushoz szokott magyar szemnek a szűretlen búzasör ugyanis fehér, legfeljebb sárga. A Schneider ezzel szemben opálos törtbarna (ha van ilyen szín - a RAL-skálán mindenesetre inkább ne keressék); de a feltűnés természetesen nem jelent meglepődést: a KK-hoz hasonló dörzsölt, rutinos sörkóstolók az egy Maisel's Weisse Originalon már megtanulhatták, hogy nem minden búzasör fehér. A szín után a következő érdekességfaktor az illat szokott lenni, ami a szokásos gut Weissbier-módon gyümölcsös és fűszeres, enyhe lisztes felhanggal, nomen est omen, ugye, ahogy a Nap-Keltében mondanák. Habja természetesen a bajor búzasörillem szerinti mértékben masszív, így nem is várjuk meg, amíg kitűnik alóla a sör, és végre megállapítjuk, hogy a Schneider Weisse leginkább egy zaccos mézlimonádéra hasonlít, amiben sorban bontakozik ki az üdítő, friss, lime-os karakter és az azt ellenpontozó, viaszosan édes mézíz, közte némi hántolt gabonamag-felhanggal. Tökéletesen harmonikus, az Aventinus sokkal enyhébb és kevésbé összetett párja; annak fényében kifejezetten könnyű ivósör. Ha mondjuk a LöwenWeisséhoz hasonlítanánk, biztosan ötöst kapna, de baksör márkatársa fényében csupán egy másodpercnyi tökéletesközeli levezetés, mézes utóízzel.
Alkoholtartalom: 5,4 V/V %
2008. 11. 25.
