magyar világos sör
Ha olvasnánk, és nem írnánk a blogot, valószínűleg két dolgot rühellnénk benne a legjobban: egyfelől hogy irritálóan ritkán frissül, másfelől pedig hogy amikor mégis kerül fel új cikk, az valami olyan sörről szól, amihez kényelmes, konvencionális úton nem - vagy legalábbis csak erősen korlátozottan - lehet hozzájutni. Mivel a KK sok más mellett az önreflexiójáról is méltán híres, ma egy száz forint körüli, szinte minden Tescóban kapható sört vettünk ki a hűtőből, ha már a ritka frissülésen utólag úgysem tudunk javítani ( - vagyis éppen tudnánk ugyan, de lehet, hogy valakinek szemet szúrna a sok visszadátumozott poszt egy idő után.) Ez a sör pedig a monori Ilzer sörgyár internalizált licencsöre, az Innstadt Export Hell-Kristal. A felesleges idegenszó itt valami olyasmit jelent pedig, mint a Stefflnél, esetünkben abban a szereposztásban, hogy a meglévő, trú, passaui Innstadtnak már nincs is Hell-Kristall nevű söre, sőt, már a teljes dizájn (a vonatkozó Ratebeer-oldalon a magyar verzió szerepel, a róla szóló beszámolók garmadája mellett) úgy alapjában teljesen más, mint ami a monori verzió archaikus lenyomaton látható.
Épp mint a moldvai csángók a maguk középkorias nyelvhasználatával, csak míg az ő archaizmusuk izgalmas, addig jelen témánké szimplán béna, főleg hogy a korábbi Innstadt-dizájn valószínűleg már eredeti korában és terében sem nyert dizáj-nívódíjat a maga fekete-arany-fehér-rondabetű-kiskép koncepciójával. Az ihatatlan olcsósör-ígéretet tovább fokozza a helyre kis végigarialozott magyar lábjegyzetszövegek garmadája az összetevőkről, az alkoholtartalomról, meg minden hasonló szokásos járulékos olvasnivalóról. Összegezve az eddigieket valószínűleg nagyszerű olvasóink is egyetértenek abban, hogy az igaz sörgourmet ilyesmivel inkább nem koszolja be a titánfuttatású szervórásegítéses sörnyitóját, de mi szerencsére nem vagyunk azok, így még az sem tántorított el a kóstolástól, hogy már nagyjából két hete lejárt palackunk szavatossága.
Természetesen igazuk van az ilyen említésekre biszexuális zsúrfiúzásba kezdőknek, a minőségmegőrzési idő enyhe túllépése szerintünk sem jár túlzott rizikóval (pontosabban aminél igen, annál már szavatos korában is gondok voltak), így nem is lepődtünk meg túlzottan azon, hogy semmi romlásra utaló jellel nem találkoztunk - viszont, inkább váratlan módon, szarsörös dögszaggal és agóniaízzel sem. A Hell-Kristall elsőre egészen kellemes, bajoros malátássággal és hozzásimuló enyhe komlóval nyitott a fentiek helyett, melyek mellé azonban, a biztonság kedvéért, negyed szemvillanás alatt társult a lehelletnyi, enyhén papírhamuszerű utóíz és a tollvonásnyi egyszerűséggel szétesésbe torkolló koncepciótlanság megnyugtató bizonyossága. Így összességében van egy iható, első blikkre még kellemesnek is nevezhető sörünk, amivel az egyetlen nyerő stratégiának mégis az tűnik, ha a lehető leggyorsabban megisszuk, mielőtt feltűnnének az imént citált gyengébb vonásai, majd - hasonló céllal - a lehető leghamarabb valami mást kezdünk inni/enni/inhalálni. Gyenge végeredmény; két arc, két pont.
Alkoholtartalom: 4,8 V/V %
2009. 11. 02.
