német barna baksör
Már régóta szerettünk volna foglalkozni az Ayinger híres-neves százpontos baksörével, a Celebratorral, nagyjából attól a pillanattól kezdve, hogy először találkoztunk vele a brit Michael Jackson híres ötszázsörös könyvében. És mivel buta impulzusfogyasztók vagyunk, már akkor is elősorban az üveg nyakán himbálózó fehér játékzergekecske-szerűség keltette fel a figyelmünket - különösen igaz ez annak fényében, hogy egyfelől a Jackson-féle sokezer sornyi dicsérő szövegből pusztán szemantikailag nem emelkedik ki túlzottan egyik sör sem; olyasmiről, mint a Ratebeer, meg még soha nem is hallottunk akkor. Ezzel együtt persze éveket kellett rá várnunk, mígnem a Sörspecialista.hu segítségével végre megkóstolhattuk valamikor nyár közepén, a cikké érés folyamata pedig egészen mostanáig húzódott.
Magáról a Brauerei Aying-ról a KK nem tud túl sok mindent: bajor sörfőzde, amit a XIX. században indítottak, majd az 1990-es évek végén kapott új épületet - és ami a sörkedvelő magyar olvasó számára főként fontos lehet: nem igazán tudnak rossz sört csinálni. A gyár Ratebeer-adatlapján összesen két sör szerepel 50 alatti ponttal, míg 90 fölött hét (noha ebből egy már a múlté); és ezek koronája a csúcsok csúcsába értékelt Celebrator, hát képzelhetjük. És mivel a Ratebeert elsősorban fejlett országok alkoholistái használják, nekik meg talán kevésbé lehett a KK-hoz hasonló módon megvenni a lelkesedését egy műanyag zergével kecskével (borzasztóan csalódottak voltunk egyébként, hogy nem valami nemesebb anyag), mint valamiféle szigetlakó törzset üveggyöngyökkel, logikusnak látszik a feltételezés, hogy azért belbecs terén is fel tud valamit mutatni sörünk, ha egyszer ilyen töretlen tisztelet övezi.
És persze ez így igaz is, a tömény sötétbarna testet melaszos illat lengi körül, amihez az első korttyal karamellel vegyülő étcsokoládés íz társul, varázslatosan puha, lekerekített kortyokkal, mintha csak higanyból lenne. Nem a változatos, folyamatosan változó ízasszociációkkal játszik, mint egy belga apátsági sör, inkább a karácsonyias édesbaksörséget viszi tökélyre (a többi -ator végződésű bajor sör által megrajzolt elvárásoknak megfelelően), amennyiben iskolapélda-szerű, zsinórmérce-értékű mintáját szolgáltatja az említett karakter tökéletesre áramvonalasított és összeharmonizált megvalósításának. A pontértéken külön dob, hogy mindezt szokatlanul határozott komlózás mellett teszi meg, ami azonban csak az íz legvégén tűnik elő, így nem zavar bele a fő kompozícióba, ellenben már-már borsosnak ható hullámaival kellemes levezetéséül szolgál annak. Még a kerekséghez visszautalva érdemes megemlékezni róla, hogy a Celebrator tényleg igen sűrű sörnek tűnhet, noha nincs hét alkoholszázalékos: ennek magyarázata arrafelé lehet elásva, hogy szárazanyag-tartalma ellenben 18,5°, azaz a kettő közti szorzó értéke majdnem 3, szemben az átlagos 2-2,5 közti értékekkel.
A fentiek ugyan gusztustalanul nyálasnak tűnhet, mégis, higgyék el, kérjük, igaz megállapításokról van szó. Ne felejtsük ki beleszámolni az értékelésbe azt sem, hogy a virtuóz, sok ízen zongorázó söröknél nincs szükség hasonlóan mély alácsókolásra, ugyanis azoknál magának a sok íznek a lekottázása elég ahhoz, hogy érzékeltetni tudjuk, miről van szó; míg a homogénebb élménnyel maradandót nyújtó söröknél - mint a Celebrator - ezt csak a fő hangsúlyok minél erőszakosabb szájba rágásával tudjuk a magunk fapados író eszközeivel átadni. Ezzel arra próblunk kilyukadni, hogy az Ayinger Celebrator egy igen kellemes és méltán ötpontos sör ugyan, mégsem mondhatni, hogy jobb más ötpontosoknál, dacára az exponenciálisan több pozitív jelzőnek - de hogy valami negatív maradjon kivételesen a végére, még ideszúrjuk, hogy az egyszínű fehér pléhkupak egyszerűen méltatlan, utoljára talán a monori licenc-Innstadt söröknél láttunk hasonlót.
Alkoholtartalom: 6,7 V/V %
2010. 11. 15.
