Magyarországon a legtöbb olyan sörfőzde, ami fogékony az új idők szavára, nem igazán az amerikai példát követve játssza a sörforradalmi játékot. Míg a modernkori újító sörfőzők bölcsőjében a legnagyobb hangsúly az új/feltámasztott típusokkal való kísérletezésre, illetve a kézműves alapanyagok és eljárások alkalmazására kerül, addig felénk az egész új, éledező sörgasztró-vonulat egy kicsivel vásáribb hangulatot áraszt. Noha nem egyértelműen baj, mindenesetre tény: a kísérletező kedvű magyar sörfőzők zöme nem felsőerjesztésben és aromakomlóban, hanem bodzában, meggyben, tokajiban, áfonyában és szilvában gondolkozik - de ha ne adj'Isten el is kacsintgat az IPA-készítés, általában az ale-ek, vagy bármi más, a minimálisnál hosszabb magyarázatra szoruló sörtípus felé, biztosan nem kap olyan rapid pozitív fogyasztói visszacsatolást, mint ha csak annyit kellene mondania a sörről, hogy "gyümölcsös". És noha nem győzzük eleget ismételni, hogy a KK értékeli a jól sikerült gyümölcsös söröket, emellett nem árt látni, hogy a sörök ízgazdag világába alapvetően nem ez az út, hanem a bevett söralapanyagok változatosabb és profibb felhasználása képes bevezetni a fogyasztó publikumot.

Éppen ezért örvendetes, hogy a - minden magyar vonatkozása ellenére alapvetően a szlovák söripar jellemzői szerint működő - rozsnyói Kaltenecker újabb lépést tett a világszínvonalú különlegességgyártás irányába. Míg alapsöreik egyértelműen illeszkednek a tipikus szlovák trendekbe (azaz a cseh sörkultúra tűrhető, de rendszerint egyáltalán nem kiemelkedő másolásába), tavaly bemutatott B27-ük már egy régiósan is rendkívül eredeti és jól sikerült sör lett. De most a rozsnyóiak újabb szintet ugrottak és egy olyan kategóriában készítettek sört, amivel általában csak a legismertebb és legelismertebb atlanti kézműves főzdék szoktak előrukkolni. 

A russian imperial stout ugyanis minden fellengzősség nélkül nevezhető a sörtípusok (egyik) királyának: sűrű és erős felsőerjesztésű sör, vastag malátával, domináns pörkölt ízekkel és bő alkohollal - illetve gyakorta intenzív komlóval. A Kaltenecker értelmezésében mindez egy 20,9 Balling-fokos, kilencszázalékos stout lett, hozzáadott pörkölt malátával és többféle ale-komlóval (Challanger, Northern Brewer, Amarillo), a főzde 15. születésnapjára, két fokon tizenegy hónapig erjesztve. Összesen 400 liter készült, amiből mindössze 100 lett idén lepalackozva, a maradék pedig rendre 5, 10 és 15 év múlva kerül a boltokba.

A KK persze nem elég türelmes és már most megbontja a 2011 januárjában főzött Archáját, hogy elsőként az éjsötét testre és a szokatlanul sötétbarna, bőven jelen lévő habra csodálkozzon rá. Illata száraz és határozottan pörköltmalátás stout, amit némi laktózos felhang fodroz. Az első kortyokat követően pedig csak tovább mélyül eddig is bizonyára gusztustalannak ható rajongásuk az Archa iránt: ha a kellemesen barkácshangulatú címke dizájnja és feliratai nem emlékeztetnének rá, hogy rozsnyói sört iszunk, gond nélkül asszociálnánk bármelyik newschoool sörfőző-epicentrumra, a Mikkellertől a De Molenen keresztül a Flying Dogig. Igazi transzstiláris posztmodern sör, amiben minden most menő karakter benne van: egyszerre száraz, étcsokoládés stout és limeosan maró komlóutóízes IBA (persze ez utóbbi típushoz a valóságban sok köze nincs, íze ettől még látványos tisztelgést tesz felé). Az első ízfél igencsak száraz, hamuszerűvé pörkölt kakaóbab köszön ki belőle - közben másodpercnyi halovány sósborszesz -, amit a súlyos test malátaédessége és némi vasas felhang bont meg egy illékony pillanatra, hogy utána egyből átadja helyét a felépülő komlófront élénk sodrásának.

Az Archa szelídebb sör, mint az igazán durva stout/komló párosítások, de azért így is lehengerlő ízintenzitással bír. Élvezetes és harmonizáló szintézisbe vonva össze az említett két fő vektort, mégha az eredő egy kicsit csak-csak elbillen a komló irányába végül. Igazi gyöngyszem, régiós büszkeség.

Alkoholtartalom: 9 V/V %

2012. 04. 13.