magyar barna sör
Mozgalmas volt az idei nyárutó Békésszentandráson, hiszen a nemrég kóstolt Ogre Söre előtt még a Kondorosi Betyár Napokra is előrukkoltak egy tematikus alkalmi sörrel, a szóban forgó Betyár Királlyal. A tematika dizájn-része egyértelműen az eddigi legelegánsabb sör a főzdéből: elöl a valódi Rózsa Sándor, hátul filmbéli megfelelője, Oszter, köztük jó színek, jó betűk. Receptszempontból ehhez a jelek szerint alapvetően egy megfűszerezett Fekete Korsó lett a koncepció kiindulópontja, mely elképzelést több irányból is alátámasztja a csomagolás. Egyfelől alkoholtartalma 7%, márpedig régi dél-alföldi aranyszabály, hogy hét százalék = Fekete Korsó. Főleg ha barna sörről van szó. A ismétlés variációs jellegét egyfelől az összetevők közt újdonságként megbúvó karamell illusztrálja, másfelől pedig a hátcímke enigmatikus széppróza-kezdeménye: "E palack, melybe bekerült a betyárok szabadsága, a lovaik erőssége és a csárdabeli szépasszonyok bujasága is, Oszter Sándor ajánlásával viszi a Legendák Földje Alapítvány, a Kondorosi Csárda és a Betyár Napok jóhírét".
Az idézet második fele természetesen abszolút irreleváns, a KK is csak a mondat kereksége kedvéért emelte át, ám az első felét illetően akár még meg is kockáztathatunk némi értelmezési játékot. A szoros értelmezéstől ugyanakkor óva intünk mindenkit, szerintünk legalábbis egy kicsit is élénkebb fantáziával már nem érdemes elasszociálgatni a lovak erőssége és a szépasszonyok bujasága materiális megfelelőit illetően. Áttételesen értelmezve viszont a világ bármelyik élelmiszer-kiegészítőjét érthetjük alattuk, így inkább kóstolással próbáljuk meg eldönteni, miben különbözik a Betyár Király a Fekete Korsótól.
Illata visszafogottan fanyar, gyümölcsösen bővíti a szokásosan pörkölt malátás barnasör-képletet; színe igazán elegáns mélybarna, épp egy kevéssel a fekete előtt. Habja krémes, mérsékelt és halványbarna. Az első kortyokban híg Fekete Korsó (azaz pörkölt, alkalmasint kávéba hajló maláta), amit járulékos ízek garmadája lazít új irányba: főként gyümölcsös karamell, csonthéjas savanyúsággal (így talán meggyet takarnak az előző bekezdés szóvirágai). Elsőre kellemesen komplex, izgalmas fűszerezésnek tűnik, ám - legnagyobb sajnálatunkra - hamarosan megroggyan a kompozíció, és némi avas diós akadályok mellett a fő irány tökéletes elgeilesedése következik be. Amint kikopik mellőle a kezdetekben még kiérezhető pörköltmaláta- és komlókarakter, túl sok lesz a gyümölcs-fűszer és valahogy úgy uralja el a KK ízlelőbimbóit, mint az echniaceaszirup vagy valamilyen kevésbé organikus nevű egyéb kanalas orvosság. Ekkor válik csak egyértelműen érezhetővé az alkohol, és noha nem lóg ki a test alól, nem is javít az élményen.
Összességében: szép csomagolás, felejthető, kissé koncepciótlan beltartalom. Egyszer kóstolható, de élményt nem igazán jelent - az avasdiós kortyzárás pedig kifejezett rosszpont. Maradunk a korábbi (és későbbi) békésszentandrásiaknál.