Tegnap debütált a hetekben hivatalosan is beinduló Legenda Sörfőzde a hozzá szorosan kötődő Sörmanufaktúrában. Az eseményt egy kóstolással köszöntjük, ami egyúttal arra is lehetőséget ad, hogy hírét adhassuk az ország első nemzetközi-kortárs értelemben vett kisüzemi sörfőzdéjének Remélhetőleg senkit nem veszi ezt valamiféle értékalapú ítéletnek, mert nem az, de a Magyarországon ma működő, nagyjából ötven sörfőzde többsége meglehetősen más modellt követ, mint amit egy amerikai, brit, vagy akár cseh craft brewery. Ez nem biztos, hogy minden esetben baj, de tagadhatatlan, hogy a nemzetközi sörtérképre való felkerüléshez elengedhetetlen némi olyasféle divatkonformizmus, ami egyfelől a főzött sörök típusaiból, másfelől a minél trendkövetőbb megjelenés és kommunikáció párosából áll össze.

Sörfőzdéink zöme a kilencvenes évek elején indult és hagyományos alap-lagersöröket főz és nem fektet különösebb figyelmet sem a palackozásra, sem a dizájnra, ami eleve kizárja őket ebből a körből. A maradék egy része előrelépett hasonló kiindulóhelyzetéből, és jó úton halad afelé, hogy rá lehessen húzni az említett craftbrewery-sablont - ilyen például Békésszentandrás, Felsőzsolca, Győrzámoly vagy Fót. Sőt, vannak olyan főzdék is, amik már eredetileg sem a helyi lagersörellátó-szerep kilencvenes évekbeli szülöttei, hanem a friss, 2010 körüli kézműves reneszánszé. Közülük azonban az eddigi kísérletek valamiben mindig eltértek a tipikusan nemzetköziesített modelltől: Csobánka magzati méretű maradt (egyelőre), a Zip's inkább brewpub és nem igazán értékesít külsős helyszínen, a Hopfanatic pedig egyelőre igen-igen kicsi, még országon belül is nehezen hozzáférhető volument képvisel (megint csak: egyelőre).

A házi sörfőzői körökben jól ismert Olasz, valamint a Sörmanufaktúra két vezetőjének közös márkájaként elindult Legenda Sörfőzde viszont - amennyire az eddig kitűnhetett - meglehetősen előrehaladott fejlettségi szinten lép a piacra. Szemre a klasszikus lagersörös főzdéket simán hozó kapacitás, indulástól kezdve széles portfólió (négy Legenda-brandes és öt Olasz-féle sör), hazai szinten abszolút trendkövető dizájn, továbbá a Sörmanufaktúra képében máris meglévő értékesítési becsatornázottság. Nem valószínű, hogy ennyi elég az üdvösséghez, az ellenben igen sanszosnak tűnik, hogy ezt az indulási sémát eddig nem nagyon próbálta senki az országban.

A négy Legenda-sör közül (a meglehetősen nagyképűnek ható márkanevet egy kicsit megbocsáthatóbbá teszi, hogy a főzde a Szlovák út és a Legenda utca sarkán van) a KK a maga részéről a Pokerface Pale Ale-t találta a leginkább kiforrott, legkellemesebb tételnek. Most mégsem ezt, hanem a Six Fingers Weisse néven futó búzát kóstoljuk, egészen prózai okból, tudniillik ebből van kéznél üveges példány. Kitöltve meglepően mély, tompa aranyszín fogad, erős habbal és animálisnak csúfolhatóan tömény élesztőillattal, amit némi vasas felhang is tarkít. Az első kortyban elsőre szinte semmi nem érződik, legfeljebb a buzgó szénsavasság, de idővel persze megjelennek a búzasör-vonulatok is: a kvázi láthatatlanul lebegő malátásságon puha, gyengén kiérződő fruttis, fűszeres jegyek pihennek. A zárás markánsabb hangvételű: žatecinek tűnő komló visz egy kis nonkonformista vadságot az utóízekbe, ahová elérve azért az elengedhetetlen citrusosság is egyértelműen megjelenik már.

2013. 04. 14.