magyar ale
Úgy tűnik, előbb-utóbb belefulladunk a szökőárszerű kisüzemi sördömpingbe: szinte minden héten új sörök jelennek meg valamelyik kiváló magyar főzdétől, amiről blogunk elhatározza, hogy ír egy érdekes kritikát. Mivelhogy azonban már jó ideje nem légüres tér az online sörteszt műfaja, általában valamelyik kevésbé lusta blogszomszédunk (jellemzően IPAfai Pap vagy zsombibacsi kollégák a Sörbúváron, illetve a Mese Habbal oldalán) hamarabb ír a kiszemelt sörről, ettől mi meggondoljuk magunkat, majd - némi logikai bakugrással - inkább nem írunk semmiről. Ez már csak azért is a minősített lustaság következménye, mert valójában folyamatosan több sör jelenik meg immáron kisüzemi berkekben, mint amennyiről akár az összes sörközeli blogger együttvéve, optimális közlési eloszlás esetén is tudósítani tudna - ennek megfelelően általában a KK hűtőjében is vannak blogszűz sörök, nem is egy. Felesleges lenne tehát mentegetni magunkat, áttérünk inkább az örömteli hírre, hogy a nagyjából négy hónapja nyílt - pontosabban tulajdonost és szortimentet váltott - domonyi sörfőzde, a Bigfoot, eleve is bő szortimentjét egy újabb tétellel toldotta meg.
A Bigfoot lényege, hogy felsőerjesztésű sörökben utazik, amelyeket chicagói alkoholtilalmas tematikájú, a Korcsmáros-féle Rejtő-képregényeket idéző (de Huszka Zsombor által jegyzett) címkék dekorálnak - amiket az ember vagy szeret, vagy nem, valószínűleg életkor és szocializáció függvénye, mint minden. A főzde legtöbb általunk kóstolt söre a tűrhető és a kellemes között mozgott, bár kissé furcsa volt, hogy a különféle angolszász stílusú sörökben következetesen német komlók jelennek meg, bizonyos mértékig kontinentális hangulatot kölcsönözve azoknak. Az amerikaias komlóintenzitástól való távolságtartás persze egyúttal azt is eredményezte, hogy a Bigfoot-sörök ún. könnyen iható tételeknek bizonyultak, amit különösebb sörbuzéria nélkül is bőven lehet fogyasztani Ezek sörvéleményvezér-kompatibilisebb kiegészítéseként megjelent így - szintén Al Capone-i névadással - a 2222, amibe immáron komoly angolszász alapanyagok kerültek. Legalábbis erre enged utalni egyfelől, hogy egységáron másfélszer annyiba kerül, mint bármelyik egyéb Bigfoot-sör, másfelől pedig sokadkezű elmondásból is így hallottuk. A magunk szokásos passzív eszközeivel sajnos nem szerezhetünk bizonyosságot a felhasznált maláták és komlók eredetéről, ugyanis azokról nincs szó a honlapon, ahol - igazán újító megoldásként - egy linkelt Rockinform-cikk tájékoztat az új sörről.
Kitöltve narancs-mélyarany test jelenik meg, komlócitrusos és kicsit befülledten édeskés illatokkal. Az első kortyok alátámasztják kezdeti elképzelésünket, miszerint a Bigfootnál még nem forrtak ki teljesen a receptek (vagy legalábbis a 2222-é). Egyfelől túlzóan domináns, lehengerlő komlózottság fogad, amiben valamilyen citrusos-fenyős, sorjázatlan amerikai komló, illetve masszívan aszpirinkeserű lecsengés társul, másfelől a csúszós-vajas szájérzet és a lecsengés egyértelműen vajkaramelles éle határozottan a virgonc diacetilesség irányába mutogat. E két komponens mögött egyéb karakterek - így a malátázottság - már nem igazán érződik ki.
Úgy tűnik, megfelelő mennyiségű kísérletezés és egyértelmű koncepció híján egyelőre meglehetősen zavaros végeredmény született, így egymásra dobált alapanyagok - mindenekelőtt: komló - hosszmetszetének hat a Bigfoot új söre. Egyelőre nem különösebben élvezhető, de idővel hátha kiforrja magát.
Alkoholtartalom: 6 V/V %
2014. 03. 25