magyar félbarna sör
Ha valamit tanultunk itt a KK-nál a blogos látogatási statisztikákból, azt biztosan, hogy az új nagyüzemi sörök kóstolása mindig hálás téma. A Kőbányai Rocker pedig különösen kínálkozik a vendégszereplésre, hiszen kábé két hónapja még a bemutatóján is részt vettünk (ld. a vonatkozó Sörbúvár-posztot), viszont a sörről magáról eddig nem írtunk gyakorlatilag semmit. Főként amiatt, mert az említett bemutatón nagyjából három Celsius-fokosan csapolva volt csak hozzá szerencsénk, ráadásul szűretlenül-pasztőrözetlenül, szemben a kereskedelmi forgalomba szánt változattal. Mindenesetre elhatároztuk, hogy amint látunk egy boltban belőle, veszünk egy üveg hagyományos, közfogyasztásra szánt Kőbányai Rockert, és arról írunk egy kóstolócikket. Dacára, hogy a premier még augusztusban volt, már bőven a szeptembert töltöttük, amikor találtunk is, persze jó darabig csak dobozosat, ami rosszabbul mutat cikkfotónak. Így aztán vártunk tovább, amíg végre egy kelenföldi CBA-ban bele nem futottunk egy üveges kiszerelésbe. Amit most végre meg is kóstolhatunk.
Érdemes persze megjegyezni, hogy nincsenek különösebb várakozásaink, hiszen a közismerten semmilyen világos Kőbányai némi extra malátával félbarnásított, de máskülönben éppúgy kukoricagrízzel, komlókivonattal és 4,3% alkohollal készült mutációjáról van szó. Ami eleve nem is tör különösebb gourmet babérokra (noha még mindig kevésbé indokolatlan, mint a Dreher legújabb agyvihar-terméke, az „Arany Ászok Barátok Söre”).
Kitöltve egyből szemet szúr, hogy a hátcímkén nem csak feledékenységből maradt a „világos” jelző: a Rocker valahol az arany- és a borostyánszín mezsgyéjén egyensúlyoz, és az általános Dreher-szortiment koordinátarendszerében értelmezve ugyan valóban ráfogható, hogy félbarna, a szélesebb körű valóságból inkább az Oktoberfestbier-árnyalathoz áll közelebb. Habja kevés, gyorsan fogy, illatában a híg, kicsit kukoricás vizessör-szaghoz némi halovány melanoidinos karamellillat társul. Igazából a teljes sör felhúzható erre az illatbeli kettősségre: egyfelől a várakozásoknak megfelelően silány, híg, szódás, savanykás kőbányais ízcsomagot hozza, másfelől az egészet átitatja egy kellemes, melengető karamellmaláta-vonal, ami viszont olyan gyenge, hogy még annyira sem képes megváltani az összhatást, mint a Dreher Hidegkomlósban a, nos, hidegkomlózás.
Tény, hogy egy fokkal tűrhetőbbé teszi, de minthogy a Kőbányai egy – sörbarát szemszögből – ab start értelmezhetetlen termék, így igazából teljesen felesleges belé a karamellmaláta baráti gesztusa, mert összességében továbbra is olyan sört kapunk, amit az ember csak akkor tud szeretni, ha egyébként sem iszik jobb fajtákat. A KK számára kész rejtély, hogy a kőbányai sörgyárnak ez a recept miért volt jobb annál, mintha a sima Kőbányaira építettek volna valamilyen alternatív nagyferós kampányt, hiszen akik szeretnek Kőbányait inni, azoknak jó eséllyel az eredeti is teljes egészében megfelel. Új Kőbányai-rajongókat pedig ez a kis extra szín önmagában igazán meglepő lenne, ha képes lenne bevonzani. Persze ki tudja, amíg nem vagyunk SABMiller-részvényesek, addig igazán a cégre hagyhatjuk ezeket az izgalmas döntéseket. Bár amekkora szeletet játszik a Dreher ebben a világmultiban (főleg ha tényleg egyesülnek az AB InBevvel), talán részvényesként sem kell, hogy feltétlen érdekeljenek.
Alkoholtartalom: 4,3 V/V %
2015. 10. 25.
