cseh világos sör
Kivételes esemény: szinte még frissen, premierszagúan tudunk írni egy sörről, még ha nem is magyarról és nem is kézműves-kisüzemiről (sőt). Sőt, egészen biztosra megyünk a nagyüzemiséggel, hiszen a Gambrinus hagyományosan a kevésbé szofisztikált márkák egyikének számít az legelterjedtebb cseh sörök közül. Épp emiatt egyébként meglepő is lehet egy picit, hogy egy ideje mégis újabb és újabb, innovatívnak tűnni kívánó alváltozatai jelennek meg (Nefiltrovaný, Excelent stb. – és most épp a Plná). Ami egyébként nemzeti trend, például a hasonló státuszú Kozel is kapott például hidegkomlózott és vágott verziót. A titok valószínűleg nem túl bonyolult a jelenség mögött: jó pár éve nőnek már a nagyok nyakára a hitelesebb regionális sörgyárak, szép csendben országossá vált például a Bernard és a Svijany, élesedik a verseny, elkél az innováció. Ha máshol nem, a marketingben, a folyamatos változás érzésében.
A Plná lényege a hagyományos Gambáčhoz képest, hogy a pilseni mellett karamell- és pörkölt maláta is van benne (legalábbis az üveg ezt emeli ki, valójában pedig minden Gambrinusban mindhárom malátatípus szerepel. És persze tizenkét Balling-fokos, ami szintén lényeges a névadás szempontjából – hiszen a „plná” nagyjából annyit jelent, „telt”. Egyébként a kommunikáció szerint a korábban simán Premium néven futó tizenkettes Gambrinust váltja. Legalábbis üvegben, mert csapoltan marad helyette a pasztőrözetlen 12-es.
Kitöltve mélyarany test, sűrű, kisszemű, közepesen terebélyes hab, a szokásosnál egy árnyalattal malátaédesebb cseh nagyüzemipilseni-illat jelenik meg. Az árnyékát persze nem lépi túl; belekortyolva is egy tűrhető, de nem különösebben érdekes vagy emlékezetes világos sör marad csupán. A hangsúlyosabb édeskésség ízben is éppúgy jelen van, amitől, plzeňi sörtől kissé paradox módon, inkább a mediterrán alibi-eurolageres vonal erősödik, mégpedig pontosan a cseh pilseni karakter rovására.
Hál'Istennek a komlózottság az utóbbit is visszapótolja valamennyire, és bár a szokásos žateci komló nem hordoz extra izgalmakat, relatív ropogós frissessége egyből elárulja azt például, hogy nem egy magyar nagyüzemi sörről van szó. Máskülönben nem túl fényes tétel, a Soproni 1895-nél a frissebb ízek, a valamivel teljesebb harmónia, a Pécsi Sörnél az organikusabb összetevőlista teszi jobbá. De egyiknél sem sokkal, egy cseh sörtől még nagyüzemi szinten is többet várna az ember. Főleg akkor, amikor Különleges, Újdonságerejű Ráncfelvarrásként találkozik vele – igaz, a Gambrinusnak eddig a legtöbb különlegessége megmaradt a szomorúan érdektelen szinten. Ahhoz pár évtizeddel idősebbnek kellene lennünk, hogy el tudjuk dönteni: ez mindig is így volt, vagy csak a nagyüzemi koncentráció hozta-e így a lépést. Hiszen most, amikor a Gambrinus ugyanazé az SABMilleré, mint a Pilsner, a Kozel (és ezek Master-jellegű társmárkái), viszonylag érthető, hogy valamelyik brandet ki kell választani a piramis aljának szerepére is. A kérdés csak az, ehhez aktív munkával kellett-e annak idején rontani a Gambrinus nimbuszán, vagy már eleve is predesztinált volt-e a sorsára.
Alkoholtartalom: 5,2% V/V %
2016. 07. 02.
