magyar ale
Mostanában kóstoltunk egy csomó olyan sört itt a blogon, amiket abszolút (vagy legalábbis eléggé) új sörfőző formációk, többnyire vándorsörfőzők készítettek. Volt olyan is köztük, amivel pechünk volt, mert épp egy hibás példányt fogtunk ki. Most viszont biztosra megyünk, ezért az Egyik Legrégebbi Vándorsörfőzőhöz, a Róth Zoltán-féle Rothbeerhez fordulunk, mégpedig ahhoz a saizonhoz, ami az idén nyári, távolról sem teljes körű Főzdefeszt-merítésünkből a legjobb sörnek bizonyult. Ráadásul igazán kihagyhatatlan, olcsó képzavar, hogy most, az olimpia utolsó napjain írjunk egy olyan sörről, ami a szűk két hónappal ezelőtti futball EB-re készült.
Persze akkor csapon volt, most pedig üvegből tesztelünk, ez pedig egy igen ritka konstelláció: a KK-cikkek elsöprő többsége olyan sörökről készül, amiket akkor kóstolunk először. Az, hogy a korábbi kóstolás még ráadásul csapolt is legyen, még külön ritka, egyúttal némiképp biztos, hogy hendikep is, legalábbis ha nem valamilyen kifejezetten üveges formára termett stílust – mondjuk belga dubbelt – kóstolunk.
Kitöltve opálos aranyszín test, rajta óriási, kisszemű habpaplan, a tartósabb fajtából. Illata kiadós szén-dioxid-függöny mögött enyhén szúrós, lópokrócos, citrusos saison, nem éppen kitörően intenzív, de azért jól érezhető. Az első korttyal mindenekelőtt a meglepően sűrű, kicsit amolyan tartályalji élesztősséget idéző szájérzet tűnik fel, illetve hogy a habintenzitáshoz képest nem túlzottan markáns a Football Saison szénsavassága. Ízében meglepően erős a kapros hangulatú komlózás, amire a KK a maga legendásan gyönge variánsfelismerő készségével sorachi ace-t tippel. Kivételesen el is találtuk (gyorsan tanulunk!), a komló karaktere pedig jól rezonál a saisonélesztő kicsit szúrós-pikáns karakterével. A végeredmény kellemesen száraz, karakteres és harmonikus, hibáktól tökéletesen mentes, maximum a szénsav-inkonzisztenciákba lehet belekötni, ha nagyon akarunk – meg abba, hogy csapon azért még kerekebb volt az élmény. Ahogy az előző bekezdésben írtuk: ha korábbról ismerünk egy sört, az jó eséllyel hendikep lesz a kóstolásnál; hiszen ha fejenállunk, sem tudunk elvonatkoztatni a friss változattól mint viszonyítási alapból. Most is így történik, a főzdefesztes kóstolás emlékeit mondjuk négy és fél pontra becsülnénk (és csak azért nem ötre, mert saisonból pont volt már szerencsénk igazán elképesztő példányokhoz is), de az üveges élményre így már csak négy pont juthat. (Ami persze nem számít semmit, inkább csak a kóstolási kontextusok szubjektív hatalmát akarjuk ezzel a sorjás kis érveléssel illusztrálni.)
Ettől persze még mindenkinek javasoljuk, jobb magyar saisont nemigen fog találni senki egyelőre. Ráadásul nemcsak egyedi és jól összerakott, de remekül iható is, így ha nem sajnáljuk az üvegenkénti uszkve hatszáz forintot, érdemes nagyobb mennyiséggel is készülni.
Alkoholtartalom: 5,7 V/V %
2018. 08. 19.