magyar ale
Igencsak felpörögtek az események a Dreher-szortimentben: alig egy hete, hogy piacra került a Dreher Classicot váltó, kukoricamentes Dreher Gold, és máris kapható az a Dreher Red Ale is, ami először a tavaly szeptemberi Dreherfeszten volt kóstolható, de aztán – rövid átmeneti időszakot követően – eltűnt. Az efféle termékbevezetés egyébként nem újdonság, annak idején a Dreher Hidegkomlós is pont így jelent meg: a gyár házi sörfesztiválján, amolyan teaserként, hogy aztán egy szűk évvel később immáron rendes kereskedelmi forgalomba is kerüljön. A Red Ale életútja eddig annyiban mondható csak egyéninek, hogy a Dreherfeszt után egy-két hónapig még néhány kocsmában is csapolták; így futott ki a fesztiválról megmaradt hordós készlet.
Amikor tavaly kóstoltuk, azzal együtt is kifejezetten előremutató termékfejlesztésnek tűnt, hogy a körülmények nem kifejezetten játszottak a gourmetskodó kóstolás kezére, így csak műanyagpohárból, kábé háromfokosan lehetett szerencsénk hozzá. Mindenesetre bíztunk benne, hogy előbb-utóbb rendesen is piacra kerül, mely reményükben szerényen támogathatott a megfigyelés, hogy – a többi alkalmi Dreherfeszt-sörrel ellentétben – a Red Ale-nek egészen tartósnak tűnő csomagolása volt, rendes, márkázott hordózárral.
Fél év várakozást követően meg is jelent a boltokban, mi pedig rohamléptekben kaptunk az alkalmon, hogy összekóstolhassuk a Végleges, Dobozolt Terméket a tavalyi fesztiválverzióval. Kitöltve elsőként az egészen tisztességes méretű hab ötölhet szembe, ami bár nem különösebben tartós, cserébe tetszetősen sárgásbézs színe van. Teste rezes, borostyános félbarna. A Red Ale illata viszonylag visszafogott, némi karamelles pörköltség és egy leheletnyi citrusos komló van benne jelen, együtt valamelyest cseresznyére emlékeztető összképet eredményezve. Íze hasonló irányokba mozdul, bár számottevően ingergazdagabb: a korty elejét a melanoidinos, valamint egy pillanatra vaníliát idézően diacetiles maláta határozza meg, viszonylag lágy hangulattal; de rövid időn belül szóhoz jut és domináns pozícióba kerül a meglepően karakteres komlózás is. A dobozon feltüntetett (és a Pale Ale-lel egyező) 20-as IBU-értéktől várhatónál jóval élénkebben jelenik meg a sokszínű, egyszerre gyantásan fanyar, citrusos, illetve valamelyest trópusigyümölcsös komlókarakter (kazbek, chinook, citra – ki van írva!), melyek eredője a malátázástól örökölt vonásokkal együtt kissé medvecukros, ekképp egyébként teljesen hitelesen vörösale-es összhatást eredményez.
A Red Ale meglepően kellemes sör, a Dreher berkein belül könnyűszerrel nevezhetjük a legjobbnak – az, hogy a Bakhoz képest hová pozicionáljuk, inkább csak egyéni ízlés kérdése, élvezeti értékük abszolút hasonló. De teljes mértékben méltó kihívója a többi nagy sörgyár innovációinak is, értve ezalatt elsősorban a Soproni IPA-t, illetve a különféle Pécsi Sör-permutációkat, sőt, a maga letisztultságával és ízösszhangjával még azok közül is lelki válság nélkül jelölhetjük az élre. Ami örömteli fordulat, hiszen ha már a Pale Ale-lel nem sikerült különösebben hozzátennie a Drehernek a magyar sörkultúrához, most visszapótolta az akkori hiányosságokat. Természetesen a Red Ale mindezen dicsérő fordulatokkal együtt is mentes bármiféle komoly revelációtól, így nyilván nem jut el Liquid Cocaine-jellegű hipnotikus bűverőkig, de ezzel együtt is végtelenül pozitív tény, hogy piacra került.
Alkoholtartalom: 4,8 V/V %
2019. 02. 19.