német félbarna sör
A héten újabb nagyszerű stációjához érkezett a bimbozó magyarországi sörforradalom, kedves bajtársak, ugyanis a Sörspecialista.hu megnyílásával régi, fájó sebünk gyógyult be, nevesül a német sörökben való alaposabb elmélyedés itthoni lehetőségeinek nagyjából teljes hiánya. A Kacsa utcai bolt ugyanis már most majd' százféle típust kínál, meglehetősen széles skáláról úgy gyártó, mint típus vagy színvonal szerint. A KK ezekről máris összeírt nagyjából három tucatot, mint a lehető legközelebbi jövőben megkóstolandót, azonban egyelőre önuralmat gyakorlunk és csak a altenkunstadti Steinbiert hozzuk a blognyilvános ismerkedés kezdő lépcsőfokai elé.
Ehhez mindenekelőtt érdemes tisztáznunk, mit is jelent a 'Steinbier' kifejezés, túl a szó szerinti fordításon, miszerint kősört. Emlékeink, illetve a Leikeim erősen marketingszegú leírása alapján az körvonalazódik blogunk fejében, hogy az elnevezés egy korai, a faüstök idejéből származó sörfőzési módszerre utal, amelyben nyílt tűz helyett felhevített kövek behelyezésével forralják fel a sörcefrét, annak minden következményszerű mellékhatásaival együtt. Kissé meglepő ugyan belegondolni, hogy 2010-ben vannak sörfőzdék, amelyek hajlandónak mutatkoznak az eljárást követni, de miután az alábbi oldal is egyfelől megerősíti, másfelől további részletekkel színezi elképzeléseinket (fetisisztább hajlamúaknak mindenképp ajánljuk elolvasásra), egyelőre elfogadjuk, hogy hamarosan valódi kősört fogunk kóstolni - és ebben a Ratebeer sem tántorít el, amely a Steinbiert a füstölt sörök köré sorolja és nem a hagyományos főzésűekhez, mint a nemrég kóstólt Dampfbiert például: noha az eljárás állítólag valóban eredményez némi füstösséget, mindenesetre erős túlzásnak tűnik a köves főzést egy kalap alá sorolni a Schlenkerla-féle malátafüstöléssel. A palack megjelenése nincs kifejezetten túlbonyolítva, egy százas szög cizelláltságával próbálja közvetíteni a 'stein' szóban rejlő üzenetértéket - nem túlzottan szép, de legalább őszinte. Tulajdonképpen az eddigiekhez semmi köze nincsen, mégsem tudjuk megállni, hogy ne említsük fel az itt látható feltűnő hasonlóságot a Leikeim egy másik söre (a Premium), illetve a Sarajevsko már kóstolt, azonos nevű márkája között - a KK számára rejtély, milyen áttételekkel lopódik el a Balkánra egy relatív kicsi német sörfőzde egyik címkeformája, mindenesetre rendkívül szórakoztatónak találjuk. Ezek után mindenesetre lehet, nemsokára már a szupertitkos Altenkunstadt-Szarajevó - tengelyről olvashatunk majd.
Szűretlen, sárgásbarna, mustszerű színe ugyan nem kifejezetten elterjedt, ugyanakkor meglehetősen távol áll az extrémség kategóiájától is - nem úgy, mint illata, amelyben frissen sült marhahús keveredik némi mérsékelten citrusos malátával; határozottan egyértelműsítve, igazi különlegességhez van szerencsénk. Ízében valóban megfigyelető némi füstös vonal; sokkal meghatározóbb azonban a - fent már linkelt German Beer Institure-cikkben is leírt - égetettcukros malátásság, amely abból fakad, hogy a forralás során a kövekre rápiruló cukortartalom később a visszahűtés során is bennmaradó kődarabokról szépen leázik. Kellemes, telt ízű, noha néha kissé vizesnek ható sör születik a szóban forgó eljárás eredményeként, melyben a cukortelített, emellett továbbra is sülthússzerű malátásság némi füstös, ezzel párosítva enyhén savanykás vonásokkal van felpántlikázva; melyeket egy nehezen megfogható, leginkább az oldott széndioxidra emlékeztető aromaegyüttes tarkít, lezárásában pedig még néhány gondolatnyi komló is felbukkan. Noha nem kiemelkedő ízeredmény, a sörkészítés iránt kicsit is fogékonyak számára mindenképp ajánlott kipróbálni - hasonló logika mentén, mint a történelemtudomány és a "mi lett volna, ha"-történetek esetében, csak valóságszerűbben: a Steinbier révén beleláthatunk, mennyire nem ér véget a világegyetem a - mégoly sokféle eredménnyel is kecsegtető - hagyományos sörfőzési módszerek határainál.
Alkoholtartalom: 5,8 V/V %
2010. 02. 05.
