osztrák világos sör

Felfigyelve a végtelen sörkínálat és a KK véges kreativitása között ásító óriási, ködbe vesző szélű szakadékra, kénytelenek leszünk áttérni a szemleszerűbb, nagyipari sörvéleményezésre, különben a) soha nem felelünk meg feldolgozási sebességben a XI. ötéves tervnek, hogy nyugodtan kereshessen a drága olvasó bármilyen, útjába kerülő sörről az oldalon, b) eröltetett(ebb), szar(abb) írások lepik el szép, mérsékelt dizájnú felületünket, így most jön az ismeretlen, rejtélyes salzburgi Stiegl.

A fenti stratégiai problémával ugyanis a külföldi, lehetőleg itthon nem is kapható söröknél szembesülünk leginkább, amikről nem lehet vidám, szórakoztató, hazai vonatkozásokat becsempészni, ráadásul legtöbbször mégcsak nem is ihatatlanok, hogy legalább szapulni lehessen, így véres verítékkel lehet róla egyáltalán bármit is írni, ami az információátadás minimálkritériumainak megfelelhetne; szenvedés, dráma, derékbatört sorsok szegélyezik minden egyes ilyen palack útját. A Stieglé például, hogy ilyen merész témaváltással hozzuk közelebb a katarzist, irritálóan jól néz ki, kezdve ott, hogy csatosüvegben van és folytatva ott, hogy nem a röhejes magyar, de a kihívást jelentő világszínvonalat figyelembe véve is nagyon eltalált címkével szerelték fel: szépia árnyalatok, Heinrich Kiener tömött bajusszal, keménykalapban mosolyog ki a képünkbe, Braukunst auf höchster Stufe. Persze adekvát a kérdés, hogy mégis ki az a Kiener, de a hátcímke is csak annyit árul el, hogy ez volt a Lieblingsbierje, de ez legalább azt jelenti, hogy nagy eséllyel híres volt, ezért segítségünkre hívhatjuk, a nagy Wikipediát. De hiába, ezek szerint annyira mégsem volt híres, marad a Google: az ezredik panzióreklám után kiderül, hogy vidám bajszú barátunk a sörfőzde vezetője volt a XX. század első felében. Izgalmas.

Az iménti, vakvágánynak bizonyuló kaland után viszont már bőven itt az ideje, hogy felpattintintsuk a kupakot és megállapítsuk: igazán különleges sört csempészett a KK-nak izmos barátja Ausztriából. Az első és legfeltűnőbb jegy, hogy masszív mézízzel indít a Stiegl, majd hamar beáll egy tömény, gazdag ízhalmaz-egyensúly, amit csak egy egészen kicsi nyers felhang bont meg. Ha osztrák lennék, valószínűleg meg lennék győződve, hogy ilyen volt a békeidők klasszikus, pre-konszernes söre, és átitana a K.u.K-tól Dollfussig húzódó játékország-nosztalgia. Így, hogy nem vagyok osztrák - és konstatálva, hogy behálózott a Stiegl-marketing - csak sajnálhatom, hogy nálunk senki nem próbálkozik komolyan hasonló klassziksörökkel, bár ismerve a hazai piacot, lehet hogy jobb, ha mégsem sajnálom.

Alkoholtartalom: 5,5 V/V %

2007. 09. 20.