cseh barna sör
Új év, régi sorozat, de annak is a záróeleme: bizony, a barna.Kozellel elérkeztünk kora téli csehsör-ciklusunk végéhez. Ideális lezárás, sokat lehet róla mesélni, például azt, hogy itthon miért nem szabad inni, hogy máshol sem mindig, vagy hogy miéer plzeňi - de haladjunk csak szépen sorjában, kronologikusan. A nevét a cseh 'kecske' szóról nyert márka eredetileg, mint azt teljes neve, a Velkopopovický Kozel is mutatja, egy Prága melletti faluból, Velké Popovicéből származik, ott főzték 1874 óta, és főzik részben most is, végig a Monarchia, az első és a második Csehszlovákia, illetve a közbeékelt Protektorat felhőtlen napjai során, míg el nem érkeztünk a piacgazdaság immár globális stílusú visszaengedéséhez Csehországban, amikor is ambíciózus dél-afrikai barátunk, az SABMiller nem privatizálta az üzemet, sok más közép-európai társával egyetemben, amik közül számosat bezártak, a maradékkal pedig megkezdődött a piac lehető legeffektívebb lefedésének játéka. Ennek eredményeként jelenleg a barna Kozel gyakorlatilag a Pilsner Urquell barna változata (főként a Master közelmúltbeli megjelenése előttig), Prágában például a fő pilsneres helyeken mindenütt együtt csapolják őket, aminek olyan érdekes hatásai támadtak, hogy a KK asztalán árválkodó üveg nem is Velké Popovicében, hanem Plzeňben készült.
Ezzel persze korántsem ér véget a premodern söripar és a kapitalizmus hegeli párharca, mivel a már említett ténynek megfelelően, miszerint a konszern több más közép-kelet-európai gyárat szintén birtokolt, a termelés regionális racionalizálásának tetszetős elvéből kiindulva (ami ekkorra világszerte régen alkalmazott volt a söriparban is) a különféle piacokhoz nem Velké Popovicéből (vagy Plzeňből) szállították a sört hosszú és gazdaságtalan fuvarokkal, hanem megfőzték recept szerint helyben, cégen belül. A már említett piackihasználás logikájából következően ez a leosztás a mainstream világos Kozelt érintette elsősorban - a Pilsner Urquell, mint prémium márka, továbbra is a saját gyárából kerül exportálásra, a barna Kozelt meg egyszerűen külföldön nem igazán árulják. A világos Kozel licence viszont egyre terjedt, Szlovákiában a Šariš (?), Magyarországon pedig a Dreher főzi. (Készül Oroszországban is, de arról a KK végképp semmit nem tud.) Ennek megfelelően nagyjából csak Csehországban találkozhatunk a kellemes, enyhe ízű világos Kozellal, Szlovákia egy részén már a helyi, de bizonyos részein a Dreher (!) gyárban készült Kozelt kaphatunk, az előbbi gyengébb, az utóbbi viszont kifejezetten szar, ennek dacára állítólag nagyon népszerű, mert cseh és minőségi. Hát, nem.
Szerencsére a Černý, mint nem eléggé piacképes termék, nem jutott hasonló sorsra, szerencsétlen módon azon az áron, hogy párszáz kilométeres túrák nélkül nem lehet beszerezni. (Zárójel: a termeléskihelyezés legviccesebb példája a 12-es, másnéven Premium Kozel, amit Magyarországon ugye nem árulnak, Szlovákiában viszont igen, ráadásul a flakonok szerint a Jászberényi úton gyártottat, ami az itthoni alapverzióhoz mérhető moslék. Tanulság: ha Szlovákiában Kozelt veszünk, mindig olvassuk el figyelmesen.)
A csehországi Černývel viszont nyugodtan lehetünk féktelenek: csapoltan a Pilsnerrel jogosan összemérhetően kiváló sör, enyhe, könnyeden édes, malátás ízzel, lehelletnyi komlóval és minimális alkoholtartalommal, így gyakorlatilag a végtelenségig fogyasztható, ráadásul érdemes is. Szerencsés és ritka módon fenti jó tulajdonságai a palackozást is jól viselik, mellékíz- és törésmentesen adja vissza az erősen fluktuáló korsókkal szegélyezett cseh vendéglők szívfájdítoan idilli hangulatát, az ezerliteres sörtartályok és a befőttesüvegnyi hermelinek távoli világát. Ilyesformán mindenkinek csak melegen ajánlani tudjuk, és mivel a kóstolásához úgyis el kell menni Csehországba, valamelyik, az említett ezerliteres mozgalomba tartozó műintézményben mindenképp ismerjük meg csapolva is, üvegesen pedig haza, szuvenírnek.
Alkoholtartalom: 3,8 V/V %
2008. 01. 05.