cseh pasztőrözetlen barna sör
Mint azt kettővel ezelőtt már beharangoztuk, blogunk műsorán üdvözölhetjük a Svijany sörgyárat is, Kněžna, azaz 'Hercegnő' nevezetű barna sörük apropóján. Az iménti mondat kapcsán két dolgot említenénk meg, ezek közül az egyik feltételezhetően érdekes lesz, a másik kevésbé: a - nem túl meglepő módon - Svijany városában található sörgyár termékei mind pasztőrözetlenek, ilyesformán a hagyományhű harmadvonalbeli cseh sörgyártás népes mezőnyének oszlopos tagjai - közülük ugyan, mint azt megírtuk, a Kněžnát az anděli Tescóban is láttuk, de ez már szinte mindegy volt, korábban már a Pivní galeriében ugyanis vettünk belőle, nagyjából kétszer annyiért, hiszen normális (pontosabban általános) esetben máshol nem tűnt valószínűnek, hogy találkozunk vele. További érdekesség a Svijanský-merchandise terén, hogy szinte az összes típus különféle középkori posztokról kapta a nevét - mai példánkon túl ilyen a Rytíř ('Lovag'), a Kniže ('Herceg') és a Baron (aki ezt nem találja ki, megérdemli) is; de csak hogy tovább csigázzuk a kedélyeket, készítenek szűretlen pasztőrözetlen sört is, a nem túl fantáziadús 'Kvasničák' név alatt, kétliteres kerámiazáras üvegkorsóban. Ebből, egyébként, egy darab a prágai Pivovarský klubban 495 Kč-ba kerül.
A Svijany sörei egyendizájn mentén vonulnak fel, szerencsés módon épp a Kněžna kapta közülük a leginkább extravagáns színkódot: a továbbra is középkorias tematikát némi vad arany-bíbor párosítás egyéniesíti, ezen felül viszont kívülről sok izgalmat nem ígér. Összetevői között, szemlátomást a kisebb cseh üzemek trendjébe illeszkedően, a víz-maláta-komló - alapkombinációt még némi cukor, komlókivonat és mesterséges édesítőszer tarkítja, ami ugyan alapvetően nem ígérne semmi jót - de eddigi cseh tapasztalatai bölcs önmérsékletre intik a KK-t, és arra, hogy ne ítéljen túl korán, mert a vizsgált szegmensben lényegében bármi, de annak ellentéte is lehetséges.
Ez a kissé elcsépelt közhely a Kněžna esetében például épp működni is látszik: a répacukrosan édeskés illat mögött lágy, nem túl komplex, mégis kellemes íz rejtőzik, abból a jellegzetesen cseh archetípusból, amit az ízek könnyed, természetesnek ható összhangja jellemez, és ami úgy tud újat mutatni, hogy közben minden virtuozitás nélkül alkot önmagát itató, alapjaiban mégis egyszerű végeredményt. A konkrétumok nyelvén ez esetünkben némi halványan kesernyés-pörkölt, de alapvetően édes, átható malátásságot jelent, ami zárásig, sőt, utóízben is uralja élménytérképünket, mellette épp csak némi hangsúlyozó háttérszerepet engedélyezve a komlónak. Nagyban hasonlít a csokoládés jegeskávékra, de azért sokkal jobb, érdemes kipróbálni. Ha az itthoni Tescókban is 120 forintért vesztegetnék, még kötelező is lenne, és akkor lehetne jelszavas a blogunk, Kněžna-vonalkódokkal a folytatásért; de mivel ez a helyzet belátható időn belül nem fog fennállni, egyelőre további Svijany-termékek megismerésébe öljük inkább fölös energiáinkat, tegyenek önök is hasonlóan.
Alkoholtartalom: 5,2 V/V %
2009. 05. 17.