cseh ízesített világos sör
Már szinte hagyomány a KK-blogon nagyotmondásokkal indítanunk minden bejegyzést, ezúttal mégsem lehet megállni, hogy napi bejegyzésünk tárgyára ne hivatkozzunk úgy, mint egy annyira borzasztóan vicces sörre, amennyire viccessel még talán nem is találkoztunk. A Hemp Valley Beer, ugyanis, nevének megfelelően, kendervirág-kivonattal van ízesítve, mármint a komló mellett. Az ötletben, gondolnánk elsőként, biztos az volt a vezérmotívum, hogy a fű állítólag fiatalos és menő, a kender meg majdnem ugyanaz, tehát lehet vele szép szmókerkulturális utalásokat csempészni a sörösüvegre, és akkor vinni fogják, mint a cukrot. Erre azt szokták válaszolni a kendersörben utazó sörgyárak, nem is teljesen alaptalanul, hogy nem úgy van ez, nekik nem céljuk csúnya drogos utalásokra rájátszani, hanem arról van csupán szó, hogy a kender (Cannabis sativa), amelett, hogy jó kötelet gyártani, éppúgy a növények országába, azonbelül a zárvatermők törzsébe, azonbelül a kétszikűek osztályába, azonbelül a rózsavirágúak rendjébe, azonbelül a csalánvirágúak alrendjébe, azonbelül a kenderfélék családjába tartozik, mint a jóval sörközelibb növényként ismert komló (Humulus lupulus), csupán egyikük a Cannabis, másikuk a Humulus nemzetség tagja, ebből következően pedig nyugodtan lehet őket cserélgetni. Ez az érvelés nagyonis hihetően és tudományosan hangzik, hiszen középiskolában legtöbbünk tanult nevezéktant valószínűleg, tehát legalább nagyjából tudja hová tenni a fenti hosszú és unalmas levezetést. Ugyanakkor, juthatunk kis továbbgondolkodással a végkövetkeztetésre, a sok piacról élő sörfőző biztosan trükkösebb annál, minthogy pusztán a Kis növényhatározót nézegetve nyúltak volna a kenderért, tehát - a receptúrabeli létjogosultság elismerése mellett - nyugodtan visszanyúlhatunk az eredeti hipotézishez, miszerint leginkább a hype-faktor miatt kerül a Cannabis sativa a sörbe.
Ilyen felvezetés után alig tűnik fel, pedig szintúgy legalábbis meglepő, hogy ezt a sajátos receptúrájú, amellett egészen szép nevű, szerethető dizájnú, tipográfiájú, stb. sört éppen az egyébként meglehetősen bukolikus összhatású termékeiről ismert Pivovar Nová Paka gyártja. Pedig így van, erről az a nosztalgikus elem is meggyőzött minket, amikor a kinyitott üvegből a fél megyét beterítő szökőkútként robbant ki a méretes túlnyomással küzdő beltartalom, épp mint a Brouček esetében anno. A Hemp Valley Beer, máskülönben, nem éppen a bajor tisztasági törvény tankönyvpéldája, a víz-maláta-komló (plusz kenderkivonat) alapokon túl még extra komlókivonattal és cukorral is terhelte a Ismeretlen Cseh Sörszakirányos Élelmiszermérnök a tökéletes, komplex hatás érdekében, amire már a KK is rendkívül kíváncsi, milyen lehet.
Kezdésként, illatra, kellemesen krémes házipilseni-vonásokat mutat, némi gyógyfüves színezettel - ez utóbbi ízben is vezérfonal marad, meglepően hasonló végeredménnyel, mint amilyen a prágai Pivovarský dům húsvéti csalánsöre, a Velikonoční kopřivové volt, meg amilyen valószínűleg még sok más, általunk nem kóstolt gaztartalmú sör is. (Ja, és egyébként a csalán is a rózsavirágúak rendjébe tartozik, mégis kevésbé népszerű komlópótló. Biztosan keveset szerepel a televízióban.) Összességében nem különösebben kirívó élmény (még a színe is átlagosközeli aranysárga, szemben például az imént linkelttel), leginkább ijesztően hosszantartó komlós-gyógynövényes módon kesernysé utóíze ad neki némi egydimenziós, ám abban kellően méretesre rajzolt karaktert. Viszont mindemellett jól néz ki az üvege, valamint az is nagyon vicces- csak hogy megadjuk a post keretes vázát -, hogy egy kis vidéki cseh sörgyár termékéről van szó, úgyhogy igyekezni fogunk jól föléértékelni.
Alkoholtartalom: 4,5 V/V %
2009. 09. 28.