magyar világos sör
A KK mindig is szerertett piacra járni, lényegében ugyanazokból az okokból, mint a hasonlóan gasztro-pszeudofasiszta, urbanizált, iskolázott emberek általában: nem esik a modern mainstream sodrába, lehet bámulni a szép nagy élelmiszerkupacokat, emberközeli érzés, stb, stb. Így kerültünk néhány napja épp a Fővám téri vásárcsarnokba is, ahol nagyon örültünk, mert sok egyéb mellett Franzberger sört is lehetett találni. Ennek értékeléséhez tudni kell, hogy blogunknak régi - és nagyrészt teljesült - elképzelése körbejárni a fővároskörnyéki mikrosörfőzdéket, de Üllőre például még soha nem jutottunk ki e célból, és mivel a Fővám tér közelebb van, most már nem is lesz szükséges, hiszen az ott gyártott világos és barna Franzberger egyaránt szerepel a csarnok földszintje északkeleti sarkán tenyésző vegyespult kínálatában.
Külsőre abba a bizonyos jól körülhatárolható csoportba tartozik, amelyet inkább csak alkoholisták ellátásához, mintsem az érdemi, minőségcentrikus söriparhoz szokás képzettársítani, dehát ezzel a legtöbb hazai kis főzde így van, mégsem mindegyik rossz, így érdemes a Franzbergernek is adnunk egy esélyt, a rajta lévő - besorolhatatlan - vezérrel, a kilencvenes évek eleji szórakozóhely-plakátokat idéző dinamikájú színáttűnéses háttérrel és a bután germanofil névvel együtt is. Egyébként holnap jár le a szavatossága, amellett, hogy tegnap még a vásárcsarnokban volt, mindenesetre egyelőre tartjuk megunkat a kezdőelhatározáshoz és nem temetjük el élve sörünket kellemesen ronda, félliteres barna PET-palackjába.
Új, hurráoptimista attitűdünknek megfelelően elsőként már azt is értékeljük, hogy nyitáskor nem recseg az egyébként szinte mindig megbújó beszáradt sörhab a csavaros műanyagkupak menetei között. Ezen felbátorodva még a palackból áradó baráti ecetszagon sem akadunk fenn, inkább korsóba töltjük Franzbergerünket, hagyva, hogy az első kortyok eloszlassák (immáron menetrendszerű) szavatossági kételyeinket. Az említett eloszlattatás ugyanakkor nem társul különösebb pozitív jelzőkkel: az enyhén zöld, enyhén malátás, általunk kellemesnek feltételezett, de a biztossághoz túlzottan halvány testen tobzódnak a különféle jellegzetes kisüzezmi sörhibák. Ezek sorát a minden lélegzetnél heveny vegyüzemies kipárolgásba kezdő utálatos műanyagpalack-aroma nyitja, ami mellé, újabb típushibaként, a még nem romlott, de valamitől hevenyül savanyú karakterű ecetes felhang társul. Nagyon boldogok lennénk, ha valaki beírná, ez milyen összetevőtől és milyen hatások nyomán jön létre, ugyanis túl általános és túl taszító dolog ahhoz képest, hogy mennyire nincs semmi fogalmunk róla. A teljes fél liter a fentiek hálójában telik el, tehát a zöldmaláta - PET - ecet-aranyháromszögben, ami kifejezetten rossz, mégis eltér a szokásos, nagyüzemi rosszaságfogalomtól, ugyanis míg azok esetében az eredmény jellemzően tudatos, és költségoptimalizáló döntések eredményeként születik meg; addig a Franzberger (és társai) esetében inkább az eszköz- és tudáshiány lehet a felelős, aminek folyományaként valamelyest kiérződik, hogy a hibák gyilkos tengere alapvetően tisztességesnek szánt alapokon nyugszik. Szomorú, főleg hogy az önfeláldozó sörkóstoló fogyasztási élményén a szándék elismerése nem javít érdemben, így marad a lendületes pontlehúzás.
Alkoholtartalom: 4 V/V %
2009. 11. 06.