brit ízesített barna ale
Bár újabban Magyarországon is egyre többfelé találkozhatunk az ízesített sörök sajátos világának különféle képviselőivel, a klasszikus, még fogyasztóibb, még nyugatibb társadalmak tagadhatatlanul előrébb járnak a témában - és ez még akkor is igaz marad, ha elvonatkoztatunk a belga példához hasonló esetektől, ahol az ízesítés lényegében tökéletesen bevett eljárási mód és a legkevésbé sem számít extremizmusnak. Nagy-Britannia ilyen szempontból kiváló illusztráció, hiszen első blikkre nem tűnik valami világjelentőségű söróriásnak (amiben persze annak is nagy szerepe van, hogy ale-alapú ország, emiatt a germano- és bohemofil hazai sörízlés horizontján túlra esik), mégis rengeteg kézműves sörfőzdéje van, tele obskurusabbnál obskurusabb sörökkel. Ilyen téren nem (sem) kell sokáig keresni a párhuzamot a nagy testvérrel, adja magát.
Az ilyesféle, imént leírt brit főzdék közül való a skóciai Williams Brothers is, ahol két fő ágban zajlik a termelés: a kortárs sörök ("contemporary ales") mellett specialitásuk a hagyományosak ("historic ales") gyártása, elsősorban különféle ó-, közép- és kora újkori kelta receptek alapján. A honlapon négy könnyen dekódolható (hínáros, fenyőmagos, bodzás és hangás), illetve egy jelentősebb fordítási kihívásokat ígérő ötödik (ha jól értjük, réti legyezőfüvel és európai fenyérmirtusszal ízesített) ale szerepel a kategóriához sorolva, és bár nagyon érdekes lenne, ha a Grozet nevet viselő utóbbihoz lenne ma szerencsénk, mégis be kell érjük az Ebulumnak keresztelt bodzás kiadással. Az alkalmazott modellnek látszólag ugyan a Pécsi Sörfőzde egyik terméke is megfelel, valójában azonban meglepődnénk, ha a két sör a világon bármilyen hasonlóságot is mutatna: míg az előbbi egy olcsó sörlimonádé, az utóbbi a kerettörténet szerint egy XVI. századi recept rekonstrukciója a Skót-felföld vidékéről.
A kóstolástól már előre félünk, ugyanis az ale-ek világában eleve meglehetősen esetlenül mozgunk, hát még ha azt gyümölcsökkel és kelta receptekkel is megtoldják - valahogy nem fogadnánk nagyobb összegben arra, hogy vállalható mértékben képesek leszünk kiérezni az egyes árnyalatokat az összképből. Lassan mégis sort kerítünk az akcióra; kitöltve meglepő, milyen mélybarna, már-már stoutszerűen feketébe hajló színnel bír - illata viszont nem hordoz érdemi információtöbbletet: tétova, enyhén olajos. Ez utóbbi jegy ízére is áthúzódik, a domináns azonban mégsem ez, hanem az - újfent stoutokat idéző - kesernyés, kissé szénízű pörköltmaláta-vonulat lesz, amit a héttérben egészít ki némi virágos-gyümölcsös, erős beleéléssel bodzával is azonosítható sorminta. Konzervatív, fantáziátlan és tudatlan kontinentális kóstolóként inkább tudati, mintsem érzékszervi úton lesz érdekes - ráadásul mivel a KK a stoutokért sincs kifejezetten oda, az Ebulum szemlátomást nem a mi sörünk. Mindettől függetlenül kellemes és a maga kategóriájában minden bizonnyal hibátlan sör, de a masszívan kormos, emellett olajos és gyümölcsszerű jegyeket épp csak a horizonton lobogtató test kissé töménynek, talán túl intenzívnek tűnik, ami nem biztos, hogy a legjobb alap alternatív ízek meglebegtetésére - mégha az utóízek frontján, illetve sörünk melegedésével jobban vissza is köszön a bodza. Ugyanakkor a hagyományképviselet önmagában legalább plusz fél pont, ha az imént már úgyis magaunkra sütöttük mára a 'konzervatív kóstoló' bélyegét, így legyen három és fél a verdikt.
Alkoholtartalom: 6,5 V/V %
2010. 03. 29.
