amerikai ale
A KK mostanában azon kapta magát, hogy a búzasörök és az India Pale Ale-ek esetében valahogy jóval nagyobb értékeket vesz fel az utóbbi időkben a cikkírás nélkül kóstolt/cikkírással kóstolt arány, mint más sörtípusoknál. Ha alaposan magunkba fordulunk, egy kézenfekvő magyarázat adódik: e típusokban sokkal nagyobb fokú belső homogenitást vélünk látni, mint másokban, ezért pedig félünk szembenézni a sok egyforma potenciális ízélmény újra és újra történő leírásának kihívásával. Márpedig mindkét típust kedveljük, ám míg a "búza" címkét már 31 cikk viseli, addig az "ipa"-t már csak 3, így elengedhetetlen kötelességünk feljavítani az arányt.
Ennek érdekében ma megismerkedünk egy újabb híres amerikai kézműves sörfőzdével; a coloradói Denverben működő Great Divide Brewing Company-val. A kóstoláshoz Titan IPA nevezetű sörüket vesszük igénybe (ami olyan régóta várakozik már a KK hűtőjében, hogy a Csakajósör.hu-nál - eredeti származási helyén - időközben el is fogyott, és már csak a márkatárs Yeti képviselteti magát). A Titan a főzde bevezető India Pale Ale-je - és aki még nem tudja, most ütemre ismételheti a kiskátét: erősen komlózott, eredetileg hosszú hajóutakra szánt, brit eredetű felsőerjesztésű sör, amit az amerikai sörforradalom fedezett fel magának újra -, a haladóbbaknak már a Hercules Double IPA jár, ami minden bizonnyal kiváló sör, eddig sajnos mégsem lehetett hozzá szerencsénk. Sebaj, a Titan épp olyan kellemesnek ígérkezik - noha be kell valljuk, mióta végigkóstoltuk a Flying Dog-tól a Raging Bitch-et, a Gonzót, valamint offline a Snake Dog-ot és a Double Dog-ot, már elvesztettük a mértékletességünket és bármennyi komlót el tudunk képzelni bármilyen kevés sörben. Így egy kicsit félünk is attól, hogy az ingerküszöbünk folyamatos ostromlása révén elvesztettük az érzékenységüket a finom alfasavnüanszok felé.
A Titan kitöltve narancsba hajló világossárga, tetején krémes fehér habbal, továbbá egészen konszolidált, édesen malátás ágyba csomagolt, ázsiaifűszer-felhangos komlóillattal. Az első kortyok természetesen ettől még a komló jól begyakorolt, tökélyre fejlesztett támadásáról szólnak, a lehetséges asszociációk közül hangsúlyosabban mutatva be a tűleveleket, mint a citrusos vonulatot - noha persze ez utóbbi is képviselteti magát valamelyest. Ami jelentős különbség a Flying Dog-féle megvalósításokkal szemben, az a menedék, hogy van hová bújni a 65 IBU elől. Ezt a szerepet a maláta játssza el, ami kissé pékkrémesszerű ízzel jelenik meg, hogy porcukorhoz hasonló, lágy burkot fonjon az örök erejű komló köré. Ez persze csak gondolatnyi hatékonysággal bír, mégis megadja azt a sajátos karaktert a Titan IPA-nak, amivel elkülönül a többi keményvonalas amerikai erős IPÁ-tól.
Nincs benne hiba, így az értékelést legfeljebb a kontextus szabhatja meg. E téren pedig továbbra is tartjuk az álláspontot, amit még a Raging Bitch kóstolásánál alakítottunk ki, és ami a békés, polgári IPA-ízvilágot hajlamos kevésbé értékelni, mint az extremizmusokat (ehhez kapcsolódó ideológiánk: ha egy típus eleve extrém, akkor következetlenség volna benne visszafogottságot keresni). És mivel ezen a skálán kóstoltunk már sokkal vadabb megvalósításokat is, a Titan végül a Raging Bitch-csel kerül egy platformra, hajszálnyira az öt ponttól. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a lehető legjobban ajánlott kipróbálni: olcsó szóviccel élve eleve is titánok harcáról volt szó - hiszen a mai cikkben nem került még említésre olyan sör neve, ami ne ért volna el legalább 90 pontot a Ratebeer-en.
Alkoholtartalom: 7,1 V/V %
2011. 03. 21.
