magyar világos búzasör
Igazán kényelmes helyzetben volt blogunk a múlt hét csütörtökén, ugyanis meghívásra mehettünk sört kóstolni a Rizmajerhez. Érdemes tudni, hogy a hétköznapokon ritkán iszunk csepeli sört, és ha igen, akkor is leginkább a Cingulus Portert - a többi állandó Rizmajer-főzet kevésbé hoz lázba. Felfigyeltünk ugyanakkor a sormintára, ami tavaly télen a karácsonyi különkiadással kezdődött, majd idén tavasszal a Maibockkal folytatódott: olyan szezonális sörök jelentek meg a főzdénél, amik egészen kiemelkedő minőséggel verték kenterbe a megszokott kínálatot. Így amikor hallottuk, hogy ezúttal búzasör készült Csepelen, azonnal kellően lelkesen lettünk, hiszen hiába van szó egy egészen alapvető kategóriáról, eddig valahogy nem igazán sikerült senkinek Magyarországon tisztességes búzasört főzni. Nagyüzemi szinten csak a Borsodi Búza létezik, de arra inkább futólag se gondoljunk; kisüzemi szinten pedig - néhány elvetélt próbálkozás mellett - a miskolci Zip's witbierje és a tapolcai Stari búzája említhető csak, és bár mindkettő korrekt munka, a német importtal (például) egyik sem veheti fel a versenyt. Igaz, a Zip's-féle teljesen más típus, tehát nem is próbálja.
A csomagolás két fronton is gondolatindító: egyfelől vállal egy méltatlanul alulértékelt feladatot, és kifejti a használt malátatípusokat (búza, bécsi, müncheni, pilseni, crystal), amit csak támogatni lehet. A komló maradt "aroma komló", de Rizmajer József elmondásából megtudhattuk, hogy Hallertau Mittelfrüh-ről van szó. A másik érdekes vonása a címkének az alkoholtartalom: hat és fél százalékról beszélünk, ami már egyértelműen belenyal a szimplabak-kategóriába, egyszersmind felvet egy akut filológiai kérdést is: mitől lesz egy erős lagersör baksör? Alapvetően attól, hogy annak nevezzük - illetve még attól, hogy jobban megfelel a vonatkozó kategóriának pl. a BJCP néhol tojástáncszerű definíciói között. Csakhogy e kategóriák alapvetően sörversenyekre készültek, összehasonlító célzattal, így a párhuzamos valóságokban okvetlenül születni fognak olyan sörök, mint a Rizmajer Búza, ami nem versenyre nevez, ellenben kellően erős búzabaknak, és még viszonylag jelentős mennyiségű komló is van benne (ami épphogy kizárt a búzabak-stílusleírásban). Ilyenkor nincs megoldás, pontosabban az a helyes megoldás, ha nem foglalkozunk az árnyalatokkal, és megelégszünk a "búzasör" definícióval, amiket esetleg, bővebb leírás esetén, kiegészíthetünk a "komlós" és az "erős" jelzőkkel.
Mi is így fogunk tenni, de csak a megfelelő felvezetés után: a Rizmajer Búza kitöltve kellemes, kissé IPA-kra emlékeztető narancsszín testtel fogad (amivel a félbarnaságra éppen akkora joggal aspirálhatna, mint a világosságra), melyet kivételesen tetszetős, magas, kisszemű hab, illetve rágógumis-malátás illat kísér. Első kortyai iskolai zsúros gyümölcssalátát idéznek, megkapó egységfrontban jelenítve meg minden fenolt, amit bajor típusú búzasörökhöz társítani szokás (szegfűszeg, rágógumi, banán - talán az utóbbi a legkevésbé markáns). Lecsengése mérsékelten citrusos elsőre, de a további kortyoknál folytatódik az ízinvázió, és markánsan kenyeres (távolról melanoidinos), a budafoki sütőélesztőt sem teljesen megtagadó karakterek jelennek meg, amit végezetül az eleinte visszafogott, de idővel egyre jobban kinyíló zöldes-virágos komlókeserű koronáz meg. Egyes kortyok után karamelles diacetiljegyek is megjelennek, épp stíluskoherens mértékben.
Az összhatás kiemelkedően harmonikus, így a KK verdiktje hasonló, mint a Békésszentandrási Szilvás sörnél volt annak idején: egy ennyire kiváló sörrel kár lenne szezonális termékként cicázni a fogyasztókkal; a bajorbúzasör-hiányos magyar sörtermelésnek szüksége van egy hasonló, állócsillag-esélyes tételre. Lehet, hogy egész évre nem ideális a 6-7% közti alkoholtartalom, de ettől még pillanatnyi, november végi állapotában a Rizmajer Búza egyértelműen uralkodója lett a bajor típusú magyar búzasörök ritkásan lakott birodalmának. Ha nem egy olyan pályán versenyezne, amit évszázadok óta csiszolt világklasszisok népesítenek be, simán lehetne ötpontos is - sőt, a hazai pálya lejtését beszámítva igazából még a minimális, alkalmi kortyvégi oldószeresség sem állhat az útjába.
(A poszt írásához jelentős ihletadó forrásként szolgáltak a Sörbúvár azonos tárgyú bejegyzésének kommentjei.)
Alkoholtartalom: 6,5 V/V %
2013. 11. 24.