német barna baksör

Szerencsére többféle ismeretlen német sörre is sikerült szert tennünk az elmúlt időben, így a Riedenburger és a Freibergisch után még számtalan, a horizontbővítő és az érdektelen határán egyensúlyozó cikkel lephetjük meg drága barátainkat - mint amilyen a mai Ulmer Winterbock is lesz például. Mi sem tudtunk korábban az ulmi sörfőzde létezéséről, noha valahol tudat alatt jó eséllyel mindenkinek evidensnek tűnik, hogy ha rajta van a mentális térképünkön egy német város, szinte kizártnak tűnik, hogy ne legyen benne sörfőzde. Ulm pedig rajta van, mert még ha történelemórán nem is figyeltünk volna, azért a kilencvenes évek során utaztunk eleget metróval Budapesten, hogy garantáltan legalább hetente belebotoljunk az akkoriban sok állomáson üzemelgető Ide-Süss Pékségek valamelyike reklámtáblájába, ahol az ulmi kenyér bérelt helyen szerepelt, noha a KK kollektív tudatalattija azóta sem igazán tudja, mi volt benne más, mint a sztenderd vekniben. Vagy legalábbis nem emlékszik.

A Winterbock viszont a memóriajavításon kívül további érdekességeket is tartogat: ez az első olyan, a KK által látott sör, ami üvegben van (tehát nem PET-palackban), mégsem koronazár, hanem a féldekásokról meg az államigazdaságos borokról ismerős csavarzár fedi. Formabontó, de még valahol logikus is, tulajdonképpen rejtély, miért van a megoldás ilyen extrém mértékben a háttérben. Paradox módon a silányabb termékektől megszokott zár úgy-ahogy ízléses, csak kissé puritán dizájnnal társul (ami kicsit azért szebb, mint a ratebeeres verzió, de mivel a mocskos, oligopól tolvaj kissé késésben lévő Vodafone jóvoltából nincs elfogadható felbontású képrögzítő eszköz a KK környékén, csak egy ilyen kis bélyegszerű illusztrációnk van az aktuális címkéről), melyen a fehér dominancián túl az ezüstnyomásos Familienbräuerei Bauhöfer-címer jelenti az egyetlen cirádásabb elemet.

Kitöltve szép, mahagóniszínű test, bézs, gyorsan apadó habbal; édes-malátás illattal; sűrű és selymes első kortyokkal. Kissé kevésbé buzisan folytatva: az erősen édes, valóban karácsonyias (ha már egyszer egy téli idénysörről van szó) ízben épphogy csak érződik némi komló, máskülönben abszolút dominál a sültmarhahús-hangulatú, telt, malátás jelleg. Harmonikus, kellemes, ünnepi, egyetlen hibája talán a túlzott homogenitás lehet: nincsenek benne különösebb trükkök, egyenes és egyértelmű sör. Kissé merész megállapítás talán, de egyfajta Paulaner Salvator lightnak is értelmezhető - közös jegyük például, hogy szíve szerint mindkettőt hosszú kortyokkal inná az ember, amíg csak van a korsóban: az alkohol szinte egyáltalán nem érződik benne, legfeljebb utólag. Kellemes ivósör télre, az a fajta, amit az ember észrevétlenül felülpontozna, mert édes és erős; de ha már egyszer a Salvatorral is szőrösszívűek voltunk, egy félpontnyival azért most is illik jeleznünk a rangsor irányát.

Alkoholtartalom: 7,5 V/V %

2010. 01. 15.