német szűretlen barna rozssör
A KK néhány héttel ezelőtt Berlinben töltött pár napot, és ha nem is a várt sikerrel, de azért próbálta az időt sörismereti horizontja tágitására is használni. A boltokban a legtöbb márka ugyan legalább hallomásból ismerős volt, bőven akadtak olyanok is, amikről biztosan nem hallottunk soha az életben - mint például a Störtebeker, amivel elsőként egy charlottenburgi Kaiser's-ben találkoztunk, ahol a hatos válogatáscsomagukat kínáltak, egészen tolerálható áron. Megvettük tehát, majd próbáltuk kitalálni, mire is tehettünk szert. Viszonylag hamar kiderült, hogy a sörfőzde - a neve ellenére németországi - Stralsundban, a Balti-tenger partjai közelében működik; mint ahogy az is, mik voltak a pakkban. Minthogy a többi ötöt már megittuk, itt tűnik megfelelőnek felidézni a listát, egyszersmind róluk is írni pár szót: volt a dobozban egy Pilsener nevű alapsör (kellemes, de semmilyen szinten nem maradandó karakter); egy Schwarzbier nevű barna (ami rendkívül jó volt, némi hasonlóan sajátos északias éllel, mint a Flensburger-féle); egy Bernstein-Weizen nevű félbarna búza (ez szintén igencsak jónak bizonyult); egy 1402 nevű szűretlen világos biosör (ez állítólag díjat nyert Chicagóban a sörvilágbajnokságon; a KK-nak ennek ellenére is leginkább poshadt ízűnek tűnt); valamint egy Hanse-Porter nevű porter (ami pedig enyhén édes és fanyar volt egyszerre, valahogy mint egy civilizáltabb Lausitzer tenné).
Nemrég azt írtuk, búzasört kóstolni ugyan lehet érdemes, írni róla azonban rendszerint nem az; mivel a jobb búzák szinte egyformák - ezt ugyan továbbra is tartjuk, mindenesetre bízunk benne, hogy a rozsos búza már különlegesnek számít és ettől saját jogon egyből érdekessé is válik. A blogon eddig egy hasonlóval próbálkoztunk, a Paulaner-közeli Thurn und Taxis-szal, ami elég jónak bizonyult (akárcsak kevés számú offline kóstolási emlékünk), így talán nincs veszve a fejsze nyele egyelőre. Térjünk át inkább az etimológiás részre: ha valakit esetleg érdekel, ki/mi az a Störtebeker, akkor itt próbálkozzon. A KK úgy értelmezte az írottakat, ha esetleg valaki olyat is érdekel, aki továbbolvasni kevésbé lusta, mint kattintani, hogy Klaus Störtebeker egy XIV. századi baltikumi zsoldos- és kalózvezér volt, rengeteg legendával övezett életúttal. Köztük még releváns is akad, például maga a neve, ami csak ragadvány, és ógermánul olyan emberre utal, aki egy korttyal ki tudta üríteni a korsóját. Iszákos északi zsoldos-kalóz, tökéletes sörmárka-jelölt.
A hozzá kerített kellemesen középkorias tengerészdizájn bizonyos szemszögből tűnhet ugyan avíttasnak, blogunknak mindenesetre nagyon tetszik, jól mutatna egymás mellett a hat üres üveg, főleg ha a felük nem maradt volna Berlinben... így viszont csak a Roggen-Weizen kóstolása marad vígaszul. Kitöltés után elsőként a színén lehet polemizálni, ami a borostyános félbarnaság távolabbik határán egyensúlyoz ugyan, de ha már a gyári lapja is barnának mondja, legyen barna - nem mintha bármit számítana. Második sajátos vonása, a még búzasörökhöz képest is vad habzás, ugyan szintén nem számít sokat, de húzza az időt a kóstolásig, így lassan a nyálunkban fuldoklunk, amint doboló ujjakkal babonázzuk a lassan ülepedő habot. Harmadjára egy fokkal zavaróbb élményben lesz részünk: az élesztő letapadt az üveg aljára, a rázástól pedig nem feloldódik, csak nagy darabokban felszakadva a pohárba csúszik, látványra a hetekre állni hagyott majdnem-üres búzasörös üvegekhez hasonlóan - pedig a lejárati ideje csak 2011. március. Mindegy, igyekszünk túllépni a bénaságunk eredményezte esztétikai hibán és belekóstolunk. Ízre kellemesnek tűnik, persze jó eséllyel azt sem vennénk észre benne, ha meg lenne savanyodva: a szokásos, búzás limonádéjegyek azonban csak álcák, mögötte jóval szokatlanabb és egyénibb vonások bújnak elő. Enyhén karamellizált ízű árpamaláta, idegen gabonás (kizárásos alapon rozsos) mellékízekkel, majd zárásul meglepően élénk komlókeserűség. Erősen jelen van az élesztő is, azonban nem valamilyen virágos-gyümölcsös, vidám kis ízallegóriaként, hanem a maga primér bumfordiságával, olyasféle ízeket (és szagfoszlányokat) hozva, mint a kocka-sütőélesztőé, csak szerencsére kisebb koncentrációban és kis pikáns, borsra emlékeztető kikacsintásokkal. A Roggen-Weizen viszonylag lágy, de egyáltalán nem rossz sör, összképét tekintve kellően nem lehet semmihez sem kötni; és noha élesztőtúltengése erős gondolatasszociációt kelt a romlottsággal ahhoz, hogy ne igyuk tökélesen önfeledten, ennek nyilván nincs semmi racionális alapja. Élesztődarabokat egyben lehúzni mindenesetre egy kicsit keménynek tűnne, így az utolsó kortyokat inkább meghagyjuk.
Alkoholtartalom: 5,3 V/V %
2010. 05. 24.
