német világos baksör
Az élet sokrétű terhes kötelezettségei közepette valóban a kellemes olvashatóság és követhetőség szintje alá süllyedt sokat látott blogunk frissítési gyakorisága. Ami nem éppen dicsőség, viszont - minthogy legutóbbi cikkünk óta már átsodródtunk az adventba - lehetőséget nyújt dr. dodó törzskommentelőnk mai igénybejelentésének kielégítésére, megkezdve a télisörkóstolás-szezont. Kellékünk az északnémet Flensburgertől származik, melynek sörei egy időben még nagyáruházakban is elérhető voltak, majd kiszorultak az éjjel-nappalik és delikáteszek világába, általában csak a Weizennel, a Dunkellel és a Pilsenerrel képviseltetve magát. Pár hete azonban, amint - köszönhetően az egyre feljebb és feljebb lendülő sörkultusznak - a Hegedűs Gyula utcába költözött a korábban Zuglóban üzemelő Különleges Sörök Boltja, vizitáló látogatásunk során egy Flensburger Winterbockot is találtunk a polcok között (melyeken egyébként máshol is elérhető magyar és külföldi sörök kellemes választéka, sőt, két csap is található),
Ennek pedig már csak azért is örültünk, mert a Winterbock szezonális sör, itthon eddig nem láttuk sehol (pedig magyar felirat éppúgy van a címkéjén, mint az alapváltozatoknak). Ráadásul épp emiatt mindig nagyon csalogató célpontnak tűnt: egy távoli főzde elérhetetlen idénysöre, ráadásul téli világos bakként - csak jó lehet, gondolta a KK. Most, hogy sikerült bezsákolni egy üveggel, már vetettünk egy laposkás oldalpillantást a Ratebeer felé is, ahol viszont 34 pontot mutatott számláló a százas skálán (összehasonlításként: a Mister Sör 42 pontos, a Dreher Bak 54). Ez egy kicsit megrendítette a várakozásainkat, főleg, hogy az eddig kóstolt példányoknál is - noha konstans felülértékelés mellett, de - párhuzamosan mozogtak a saját értékeléseink a sörkedvelő nagyközönségéivel.
Kitöltve mélyarany szín, közepes hab. Eleinte abszolút laposan indít, a rossz ómennek számító szezámos illatot híg, közepesen malátaédes, fűszerességet és karaktert csak igen távolról ígérő test követi. Ízében ráadásul megjelenik az a jellegzetes íz, ami állítólag a túl hamar palackozott, kicsit éretlen sörök sajátja, és amiről a szakforrások tengerében elveszve immáron nem tudjuk, vajat kellene-e belelátnunk és diacetilnek hívni; vagy főtt káposztát és dimetil-szulfidnak elkönyvelni? Mindenesetre jelen van, ami kisüzemi magyar slágersöröknél még nem is lenne váratlan, de egy relatív neves és széles körben értékesített német márkától azért annál inkább. Zárásként közepes erejű lime-os savanykásság jelenik meg, pillanatnyi lágy komlót is tükrözve karakterében, de érdemben nem módosítva az eddigi benyomásainkat. A jelen lévő 16,3 Balling-fok és az ebből származó hét százalék alkohol minta jelen sem lenne: Winterbockunk annyiban különbözik egy véletlenszerűen kiválasztott kiérleletlen világos sörtől, hogy masszívan több benne a malátaeredetű cukor. Az eddig kóstolt Flensburgerek közül talán csak a Gold marad alatta élmény tekintetében, így most is csak azért kap kevesebb pontot nála, mert azt, az akkor még jóval nagyobb kiterjedésű kelet-európai sörsivatag deprivált lakójaként, izmosan felülpontoztuk.
Alkoholtartalom: 7 V/V %
2012. 12. 04.