lengyel porter
A litván Utenos Porter-ről szóló legutóbbi bejegyzésünk, őszinte meglepetésünkre, egészen hálás témának bizonyult - legalábbis a hasonlóan baltiasan félreeső észt- vagy lettsörös cikkekhez képest mindenképp. Ezen felbuzdulva ma is egy balti porterrel folytatjuk munkásságunkat, méghozzá a kategóriáján belül a 11. (a posztkommunista mezőnyből pedig az 1.) legjobbként számon tartott lengyel Żywiec Porter-rel. A márka Magyarországon sem teljesen ismeretlen, főleg a KK-nál idősebbek számára, ugyanis a vasfüggönyön innen a "lengyel sör", amennyire azt hallomásból rekonstruálhatjuk, lényegében egyet jelentett a "táncolós sör" kifejezéssel, ami pedig a Żywiec márkát jelentette, annak jellegzetes címkéjére reflektálva.
A népviseletbe bújtatott fiatal pár pedig a Porteren is megjelenik, noha a fekete/arany mintázatban annyira nem feltűnő, mint a klasszikus világos verzió címkéjén. De ha már úgyis a palackkal foglalkozunk, érdemes még egy kicsit elidőzni a címke körül, ugyanis számos olyan vonást találni rajta, ami már előre felvezeti a típustárs Utenos Porter-rel szemben fennálló várható különbségeket. Ezek közül némelyik kizárólag szőrszálhasogatásra jó, mint pl. a mély történelmi háttér, amely - szemben az említett litván antagonistával, amely ilyesmiről nem ad számot - 1881-ig vezeti vissza sörünket, állítva, annak receptjéhez az elmúlt 129 évben egy ujjal sem nyúltak. Ennél érdekesebb és persze relevánsabb különbségnek tűnik viszont, hogy a Żywiec olyan alkoholmagasságokba szökell porterjével, amelyeket sörök eddigi tapasztalataink szerint leginkább két esetben ütnek csak meg: 1) ha valamilyen belga/amerikai/stb. kézműves termékről van szó, amelyben a sok skálán tobzódó extrém tulajdonságok közül ez csak az egyik; illetve 2) ha olyan kelet-közép-európai ország söréről van szó, amely a szóban forgó nép egyszerű fiainak lelkét próbálja faék egyszerűségű, ám borzasztóan erős sörökkel a maga számára megnyerni.
A 99 Ratebeer-pont nyomán egyelőre határozottan bízunk benne, hogy - noha a Żywiec a legkevésbé sem kézműves főzde, egészen konkrétan a Heineken egyik leányvállalata jelenleg - a Porter az előbbi kategóriába fog esni. Illata sűrű és töményen aszaltszilvás, habja szinte nincs is. Eddig jónak tűnik, de végleg csupán az első kortyok fogják a pozitív csalódás irányába dönteni a KK-t, melyekben eleinte élénk erdeigyümölcsös ízek ülnek a masszív, kissé tőzegesen száraz test hátára - melyet nagyrészt erősen pörkölt maláta és határozottan kiérződő komlókeserű kelt életre -, utóbb viszont ugyanezen test már halványan édes és kikacsintóan, de nem zavaróan alkoholos jegyektől kísérve búcsúzik el. Helyét a keserű veszi át, itt már a komló dominál a pörkölt maláta felett, de mindkét princípium kiérezhető marad még hosszú ideig, némi étcsokoládéval körítve. Meglehetősen távol áll az inkább baksört idéző Utenos Porter-től, jóval több stoutos vonás bújik meg benne, így egyszerre igazolja, hogy mint minden sörkategória, a balti porter is csak egy lufi; és egyszerre mutat rokonságot a simán porterként aposztrofált amerikai Anchor Porter-rel. Különbséget a majdnem kétszeres alkoholszorzón kívül az utóbbiban túlzottan is megjelenő savanyú vonal hiánya kelt elsősorban, így régiós büszkeségtől dagadó kebellel fejezhetjük be a kóstolást: a lengyel multiüzem portere még a sörforradalmukat élő amerikaiak nagy klasszikusát is képes hozni. Öt pont, közben a "Polak, Węgier..." kezdetű, jól ismert mondókát gyakoroljuk.
Alkoholtartalom: 9,5 V/V %
2010. 10. 21.